Nyitókép: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

II. Erzsébetnek igencsak jó kedve volt platinajubileuma első nagy eseményén

Infostart
2022. május 16. 13:07
Sokan aggódnak egészségi állapota miatt, miután számos rendezvényt lemondott korábban. Most humoros pillanatokban sem volt hiány.

Hónapok óta közismert, hogy mozgásszervi problémákkal küzd II. Erzsébet. Legutóbb az keltett aggodalmat az alattvalókban, hogy - 60 év után először - kihagyta a parlamenti ülésszak megnyitását, ahol Károly herceg mondta el helyette a beszédét.

Megjelent viszont a platinajubileuma alkalmából rendezett lovas show-műsoron, a Royal Windsor Horse Show-n, ami a rendezvénysorozat első nagyobb jeles eseménye. Indok lehetett a részvétele mellett az is, hogy II. Erzsébet kedvenc állatai a lovak.

A 96 éves uralkodót a legkisebb fia, Eduárd herceg és a felesége, Zsófia kísérte el az uralkodásának 70 évét ünneplő rendezvények vasárnapi, első fénypontjára.

A közönség állva tapsolva és ujjongva köszöntötte az uralkodót, amikor megérkezett a windsori kastélyhoz közeli Home Parkba a Vágta a történelemben című, évszázadok történéseit felelevenítő zenés- gálára. A királynő a képek és beszámolók tanúsága szerint jókedélyűen érkezett a helyszínre, és bottal besétált az uralkodó számára fenntartott páholyba.

Steve Parsons - WPA Pool/Getty Images

Takarót a térdére, kendőt a vállára terítve nézte végig a közönséget a legfontosabb történelmi pillanatokon végigkalauzoló műsort, amelyet Omid Djalili brit színész vezetett és narrált - írta a The Guardian. Helen Mirren, aki Oscar-díjat kapott II. Erzsébet szerepéért A királynő című filmben, most I. Erzsébetet alakította. Részt vett még a gálán mások mellett Tom Cruise is, aki elismeréssel adózott egy nyilatkozatában a királynő személye és történelmi teljesítménye előtt.

Amint a gála a végéhez közeledett, Omid Dijalli megköszönte a királynőnek, hogy "kihagyta" a parlamenti ülésszak megnyitóját, de "helyette" részt vett a lovasbemutatón. Az arénában hatalmas nevetés tört ki, mire a királynő mosolyogva intett a tömegnek, elismerve a humoros megszólalást.

Chris Jackson/Getty Images

II. Erzsébet mostani megjelenése (és az, hogy pénteken ott volt egy windsori lovas eseményen, ahol az egyik lovát bajnokká is avatták) azonban nem jelenti azt, hogy mostantól részt vesz az összes nyári protokolláris eseményen. Továbbra is érvényben van ugyanis a Buckingham Palota közleménye, amely szerint az idei kerti rendezvényeken II. Erzsébetet családtagjai képviselik majd.

(A nyitóképen: II. Erzsébet, amint megtekinti a Vágta a történelemben című, több mint 500 ló és 1000 előadó részvételével előadott 90 perces produkciót, amely a közönséget az I. Erzsébet uralkodásától napjainkig tartó időszak főbb eseményein kalauzolta végig.)