Az európai és az amerikai repülőgép óriásgyártók – az Airbus és a Boeing – állami támogatása kapcsán dúló 17 éves vita végleges lezáratlansága mind több vélemény szerint arra utaló példa, hogy az álláspontok a keddi EU-amerikai csúcs után is
csak a politikai szándéknyilatkozatok szintjén látszanak közelebb kerülni, de a valós érdekellentétek megmaradtak,
amiken nem lesz könnyű tényleg túllépni.
Erre írta azt a Politico elemzője, hogy az Airbus-Boeing vita öt éves befagyasztásával csupán „öt évvel arrébb rúgták a problémát”, amivel a szerző szerint már magában „rossz szájízt hagyott maga után” a látványosnak szánt bejelentés.
Ezt mintegy aláhúzni látszik az a tény is, hogy miközben Ursula von der Leyen bizottsági elnök még úgy fogalmazott brüsszeli sajtóértekezletén, hogy a vita félretétele világos példa "a transzatlanti kapcsolatok gyorsuló normalizálódásának", az amerikai kormány kereskedelempolitikájáról tárgyaló Katherine Tai kertelés nélkül arra figyelmeztette az európai cégeket, hogy amennyiben amerikai részről ismét meg nem engedett mértékű állami szubvenciót észlelnek az európai Airbus gyártásánál, az Egyesült Államok nem fog habozni, hogy újra aktiválja a felfüggesztett büntetővámokat.
Ugyanezt más oldalról megerősítette Kevin Brady, az amerikai Kongresszus illetékes bizottságának republikánus elnöke is, midőn leszögezte, hogy
Európa feje fölül egyáltalán nem múlt el a tarifák veszélye, ha a korábbi „tisztességtelen szubvenciókat csak újakkal helyettesítik”.
A „tisztességtelen szubvenció” kitétel amúgy európai oldalon alapvetően a francia, német és spanyol kormányok azon korábbi gyakorlatát célozza, amivel úgy nyújtottak „visszafizetendő hitelt” az Aribus helyi gyártóinak, hogy a visszafizetés tényleges megkövetelése sok esetben felettébb rugalmas maradt. Cserébe az európai oldal a Beoing gyártása kapcsán panaszolta fel, hogy az amerikai óriáscég titkos védelmi képességek erősítését célzó szerződések formájában szinten nem kevés kormányzati támogatásban részesül.
Emlékeztes, hogy a kölcsönös vádaskodás 2018-ban megjárta a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) illetékes fórumát is, amely utóbbi döntése értelmében az amerikai kormány 7,5 milliárd dollárnyi büntető vámot vethetett ki az európai gyártóra, az EU oldal pedig 4 milliárd dollár erejéig sújthatta hasonlóval az amerikai céget.
Mindezeket a tarifákat a békülés jegyében idén márciusban felfüggesztették, és most mindkét oldalon az érintett szektor abban reménykedett, hogy a kérdést a politikai szintű találkozón végleg leveszik majd a napirendről. Ám elemzők szerint ahhoz már túl régen tartott az egymásra mutogatás, és
túl mély a kölcsönös bizalmatlanság, hogy egyetlen alkalommal teljes békülést lehessen bejelenteni.
Erre írta azt a Financial Times is, hogy a keddi EU–amerikai nyilatkozat Airbus–Boeing ügyben távolról sem a végjátékot jelenti, és a kérdésnek szentelt kétoldalas állásfoglalás – aminek szövegezését amúgy „felettébb bizonytalannak” és felszínesnek minősítették – egyértelmű jogi lezárás helyett csupán „általános iránymutatással” szolgál az eset kezelésével kapcsolatos jövőbeni „viselkedésre” vonatkozóan.
Ez utóbbi kapcsán amúgy a legfontosabb újítás, hogy mostantól közös, EU-amerikai miniszteri szintű „munkacsoport” elé kerül elvben minden, e cégeket érintő, pénzügyi támogatási intézkedés.
„Az a tény, hogy a felek csupán egy ötéves tűzszünetben tudtak megállapodni, jól mutatja, hogy mennyire mély érdekellentét választja el őket, amit egyelőre nem sikerült áthidalniuk” – állapította meg európai részről is az Európai Parlament kereskedelmi bizottságának elnöke, Bernd Lange, a brüsszeli Politico szerint.
Mindezek fényében sokak szerint
még aggasztóbb a többi témában változatlanul fennálló véleménykülönbség, kezdve az európai acél- és alumínium exportra kivetett „Trump-tarifákkal”,
és a válaszul született európai ellenintézkedésekkel, amelyek kapcsán a mostani találkozó sem hozott semmilyen elmozdulást, eltekintve ez ügyben is egy „közös munkacsoport” felállításától.
Optimistább olvasat szerint bizakodásra adhat okot, hogy az utóbbi számára egy hathónapos határidőt is megszabtak, ameddig konkrét javaslattal kell tudniuk előállni.
Ennek ellenére, szerdai lapjelentések is úgy vélik, hogy ezen a fronton a Biden-adminisztráció aligha fogja siettetni a dolgot, lévén a 2022-es félidős kongresszusi választásokon szükségük van az érintett iparágak támogatására. (Volt olyan vélemény is, hogy éppen azért az sem kizárt, hogy az egész ügy rendezését elhúzhatják akár a 2024-es elnökválasztásig is.)
Cserébe a követendő
Kína-politika kapcsán viszont az európai oldal látszik vonakodni, hogy teljes mellszélességgel kiálljon a meghirdetett amerikai egységfront mögé.
A német autógyártás, a francia luxuscikk-export tetemes mértékben függ a kínai piacon történő eladásoktól, nem véletlen, hogy az európai uniós oldal tavaly decemberig még sietve összehozta és lezárta a leendő EU-kínai befektetési megállapodást, még mielőtt sor került volna Biden elnöki beiktatására. Más kérdés, hogy az Európai Parlament (emberi jogi fenntartások miatt meghirdetett) ratifikációs blokkolása végül mégis leállította a megállapodás elfogadását, de ezt nem az amerikaiak kedvéért teszik.
És akkor ott van még az EU-oldalon elhatározott „karbon-importilleték” bevezetése, ami továbbra is több mint népszerűtlen az Egyesült Államokban, vagy az egymás közötti adatforgalom, aminek kapcsán az Európai Bíróság éppen a közelmúltban minősítette az amerikai adatkezélést "nem biztonságosnak".
Különböző elemzések mindezek alapján vélték úgy, hogy a keddi találkozó
nem a korábban szembefordító EU-amerikai konfliktusok végét, hanem legjobb esetben is e konfliktusok felszámolásának a kezdetét jelentette csupán.