Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Három eleme lehet az uniós kompromisszumnak

Infostart
2020. december 9. 20:21
Magyarország győzött - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminszter, valamint Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az uniós csúcs előtt.

Hírügynökségi értesülések szerint megegyezett Németországgal Lengyelország és Magyarország, hogy mégsem vétózza meg az uniós költségvetést.

A Deutsche Welle lengyel oldala azt közölte forrásai alapján, hogy három fő eleme lehet a megegyezésnek – írta a hvg.hu.

  • A jogállamisági mechanizmusról szóló jogszabály kap egy záradékot, egy értelmező nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozzák, hogy csak akkor alkalmazhatók a szankciók, ha a jogállamiság sérelme az unió pénzügyi érdekeivel összefüggésben valósul meg, és nem használják önkényesen, politikai célokra (például családjogi vagy migrációs viták kezelésére). A kiadandó nyilatkozat tehát a korábbi tág értelmezést szűkítené le, ahogy azt a magyar és a lengyel kormány kérte.
  • Megerősítik az úgynevezett vészfékmechanizmust. Így az Európai Bizottság szankciós javaslatát az állam- és kormányfők elé lehet terjeszteni. Ez benne van a javaslatban, de ennek a megerősítését kéri a magyar és a lengyel fél.
  • A jogállamisági feltételrendszer alkalmazását felfüggesztik addig, amíg az Európai Bíróság arról dönt, hogy a jogszabály összefér-e az uniós joggal. Ez hónapokig, de akár 2022-ig is eltarthat.

Azt nem tudni, hogy a kompromisszumos javaslattal valamennyi tagállami állam- és kormányfő egyetért-e. Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádiónak azt mondta: a kérdés az, hogy a kritikus északi tagállamok elfogadják-e ezt a megoldást.

Szijjártó Péter: a legnagyobb nyomás dacára is ki kell állni a nemzeti érdekekért.

Győzelmet arattunk, sikert értünk el, mert harcoltunk a nemzeti érdekért - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.

A tárcavezető közölte: most érkezett meg Chisinau-ból, és leszálláskor kapta a hírt, hogy "mégsem lehet politikai vagy ideológiai feltételekhez kötni a Magyarországnak járó európai uniós források lehívását".

Úgy vélte, ha nem harcoltak volna, akkor csütörtökön olyan döntés született volna Brüsszelben, hogy "illegális bevándorlókat kellene befogadnunk", és ha nem tennék, nem járnának az uniós források.

Kiemelte: ezt megelőzték, és ennek a tanulsága az, hogy még a lehető legnehezebb körülmények közepette is, a legnagyobb nyomás dacára is ki kell állni a nemzeti érdekekért.

"Ezt tettük, győztünk, és ezt fogjuk tenni a jövőben is" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Deutsch Tamás: Magyarország győzött

Magyarország győzött, ugyanis olyan egyetértést ért el, amely szerint a járvány idején nem lehet feltételekhez kötni az uniós támogatásokat - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő.

"Nagy siker, hogy megvédtük a magyarok pénzét és megakadályoztuk, hogy a brüsszeli bürokraták a bevándorlók kötelező befogadásával megzsarolhassák Magyarországot" - fogalmazott a képviselő.

Kiemelte, az elért egyetértéssel azt is bebizonyította Magyarország, a magyar és lengyel együttműködés, hogy Brüsszelben is ki kell, sőt, sikeresen ki lehet állni a nemzeti érdekekért.

A megoldásnak köszönhetően olyan helyzet áll elő, hogy Brüsszel nem alkalmazhat kettős mércét egyetlen egy tagállammal szemben sem, nem veheti el a magyaroknak járó pénzt, és nem kényszerítheti rá akaratát Magyarországra azért cserébe, hogy a neki járó uniós forrásokhoz hozzáférhessen - tette hozzá Deutsch Tamás.

Varga Judit: győzött a lengyel-magyar barátság

Magyarország győzött, ismét bebizonyosodott, hogy mindig, minden helyzetben megéri kiállni a magyar érdekekért - írta az igazságügyi miniszter a Facebook oldalán szerda este.

"Érdemes volt harcolnunk azért, hogy a világjárvány idején ne kössék ideológiai elvárásokhoz a pénzügyi támogatásokat" - fogalmazott Varga Judit.

Kiemelte: a megállapodás tiszteletben tartja az uniós szerződéseket, a nemzeti identitásunkat és védelmet nyújt a politikai zsarolással szemben.

"Mi mindig, minden alkalommal harcolni fogunk Magyarországért. Győztünk! Győzött a lengyel-magyar barátság!" - írta az igazságügyi miniszter.

Michel levele

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőinek szerdán küldött levelében reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón sikerül megállapodásra jutni egy olyan közös csomagról, amely lehetővé teszi mind az unió többéves költségvetése, mind pedig a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap gyors végrehajtását.

A kétnaposra tervezett évzáró uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében Michel az uniós költségvetés és pénzügyi mentőcsomag vitája mellett a koronavírus-járvány okozta aktuális helyzet áttekintését és a járvány nyomán eddig tett erőfeszítésekről szóló megbeszélést emelte ki.