Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

A károk mellett más súlyos következménye is lehet a Velencét sújtó áradásnak

Infostart
2019. november 23. 09:48
Elveszítheti világörökségi helyszín státuszát a világ egyik legnépszerűbb turistacélpontja.

A lagúnák városa 1987-ben került fel az UNESCO listájára. Egyike a világ 168 olyan pontjának, amelyik megkapta a védelmet a szervezettől. Ez azonban kötelezettségekkel is jár, óvni kell a világörökségi helyszínt - számol be tudósításában az Euronews.

A Világörökségi Központ januárban újra felméri majd az állapotokat, mert mint azt a szervezet igazgatója elmondta, vannak kétségek a város gazdálkodását illetően. A túlburjánzó mértékű turizmus és az áradások hatása is aggályos.

Az UNESCO 2017-ben indított vizsgálatot. Velence akkor közel került ahhoz, hogy feketelistára kerüljön. A város végül elkerülte a leminősítést, de a folyamatokat továbbra is figyelemmel kíséri a világszervezet - mondta Mechtild Rossler.

A közelmúlt megemelkedett árapály szintje elérte a 187 centiméteres magasságot. Ez az árszint kárt tesz az épületek szerkezetében, eróziót eredményez. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az UNESCO nem egy alapkezelő ügynökség. Pénzt nem, de szakmai segítséget szívesen nyújt.