Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Megvan Trócsányi László meghallgatásának időpontja

Infostart
2019. szeptember 19. 07:11
A korábbi igazságügyi minisztert szomszédságpolitikai és bővítési biztosnak jelölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

Elkészült az Európai Parlamentben a biztosjelöltek meghallgatásának menetrendje. A biztosjelölti meghallgatásokat szeptember 30. és október 8. között tartják az EP-ben. Október 1-3. között minden nap 6-6 meghallgatást tartanak. A hétvégi szünet után október 7-én és 8-án zárul le a folyamat az alelnökök kifaggatásával - értesült a BruxInfo.

Az első napon a parlamenti kapcsolatokért felelős szlovák tag, Maros Sefcovic, valamint az ír és a bolgár jelölt meghallgatása szerepel a napirenden. Trócsányi László másnap, október 1-jén kora este kerül sorra. A portál szerint a meghallgatás mintegy 3 órán át tarthat.

A meghallgatások célja a jelölt biztosi és szakmai alkalmasságának és hozzáértésének a megállapítása. Ursula von der Leyen csapatának tagjait a szakterületükkel foglalkozó parlamenti bizottságok teszik majd próbára, és utólag véleményt is formálnak felkészültségéről. Ezt az Európai Bizottság megválasztott elnöke ugyan nem köteles figyelembe venni, ám ebben az esetben azzal is számolnia kell, hogy az Európai Parlament az október 23-ra tervezett végszavazáson az egész testületet elutasítja.