Nyitókép: Twitter

Pozsonyban folytatódott a lobbi az uniós csúcsvezetői posztért

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. június 15. 17:27
Egy nappal a V4-es budapesti csúcsa után a szlovák fővárosban vitatta meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Peter Pellegrini szlovák kormányfővel, kik lehetnének az Európai Unió csúcsvezetői az EP-választások után.

Pozsony azt szeretné, ha Maroš Šefčovič személyében szlovák csúcsvezetője lenne az Európai Uniónak. Az Európai Bizottság energetikáért felelős alelnökének neve korábban a bizottság elnökjelöltjeként is felmerült, de az is elképzelhető, hogy Šefčovič végül az unió közös biztonsági és külpolitikai főképviselője lesz.

Ezt a tisztséget hagyományosan az európai szocialisták töltötték be.

Az EU szocialista és néppárti képviselői azonban májusban elveszítették többségüket, így újabb partnerre lenne szükségük. A posztok tehát három frakció között oszlanak majd meg, de együttműködhetnének a liberálisokkal és a zöldekkel is.

Peter Pellegrini és Donald Tusk a jövő héten esedékes brüsszeli csúccsal kapcsolatban egyeztettek a kiberbiztonságról és az ötéves stratégiai programpontokról is.

Új összetételben július elején ülésezik az Európai Parlament.

Az Európai Uniónak először meg kell választania Jean-Claude Juncker utódját, ezt követően áll össze az Európai Bizottság. Ennek elnöki posztját a néppártiaknak kellene megkapniuk, hiszen a legtöbb mandátumhoz ők jutottak. A jelenlegi bizottság mandátuma október végén jár le. Decembertől új elnöke lesz az Európai Tanácsnak is.

A kulcsfontosságú uniós posztok elfoglalásakor figyelembe veszik a politikai erők megoszlását, a regionális képviseletet és a nők részarányát is.

Donald Tusk Twitter oldalán arról tájékoztatott, hogy Peter Pellegrinivel a V4-ek képviselőjéként tárgyalt.

Szlovákia június végéig tölti be a visegrádi csoport elnöki tisztségét.

A visegrádi országok kormányfői csütörtökön Budapesten megállapodtak abban, hogy a jövő heti uniós csúcstalálkozón a V4-ek közös álláspontot képviselnek, mind a személyi-vezetői, mind a tartalmi ügyek tekintetében. A visegrádi országok olyan jelölteket támogatnak az Európai Unió vezető tisztségeire, akik megfelelő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkeznek, és akik tisztelik a közép-európai népeket valamint a V4-es együttműködést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az EU csúcsvezetőiről egyeztetett Tusk és Pellegrini
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást