Macron nyugalomra int és a rendbontók szigorú megbüntetését ígéri

Infostart
2018. december 23. 13:43
Franciaországban már egyre kevesebben tünetnek, de még tegnap is voltak összecsapások a rendőrökkel,

A csádi látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök nyugalomra és a megosztottság enyhítésére intette vasárnap a francia társadalmat a sárgamellényesek előző napi újabb tüntetése hatására, amely már kisebb létszámú és csendesebb volt, mint a korábbiak, de azért így is voltak összecsapások a rendőrséggel.

Az államfő és Édouard Philippe miniszterelnök is a rendbontók, a törvényeket megszegők szigorú megbüntetését ígérte.

A kormányfő egy Twitter-üzenetében elítélte, hogy a szombati tüntetéseken "eljátszották az államfő lefejezését, hogy egyesek példátlanul erőszakosan támadtak a rendőrökre, illetve hogy Párizs közepén egyeseknek antiszemita megnyilvánulásai voltak".

23 ezren tüntettek

A szombati tüntetéseken mintegy 23 ezren vettek részt országszerte, feleannyian, mint egy héttel korábban, és Párizsban is csak kétezren voltak a múlt szombati 4000 helyett. Csak a fővárosban 109 embert vettek őrizetbe.

A sárgamellényesek novemberben kezdtek tiltakozni eredetileg az üzemanyagadó tervezett emelése ellen, de azóta általánosabb tömegdemonstrációvá nőtte ki magát az akció Macron gazdaságpolitikájával szemben. Az első megmozduláson, november 17-én még több mint 280 ezren vonultak az utcákra országszerte. Azóta a tiltakozók száma fokozatosan csökkent.

Macron pár napja elismerte, hogy részben felelős azokban a pontokban, amelyeket a tüntetők felrónak neki, és bejelentett néhány, a munkások vásárlóerejét növelni hivatott intézkedést, de fő követelésüket, a vagyonadó visszaállítását nem teljesítette.