A lakáspiaci forgalom tavaly ősszel jelentősen emelkedett, viszont 2026 elején átmeneti csökkenés látszik a forgalomban. Az Otthon Start átrendezte a forgalom szerkezetét, nőtt az elsőlakás-vásárlók aránya és csökkent a hazai lakáspiacon a befektetők jelenléte – mondta el Winkler Sándor, az MNB Ingatlanpiaci Elemzések Osztályának osztályvezetője az InfoRádióban.
Mint ismertette, a tavalyi évet egy „nagyon erős” lakásár-növekedés jellemezte,
országos átlagban 23,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak egy év alatt, reálértelemben 19 százalékkal.
Ez az elmúlt 25 év legmagasabb drágulási aránya, azonban az év elején már érdemben lassult a lakásárak növekedési üteme. A tavalyi év folyamán ugyanis jelentősen emelkedett a lakáspiac gazdasági fundamentumokhoz viszonyított felülértékeltsége, és 20 százalékos fölé emelkedhetett a túlértékeltség.
Az Otthon Start segítségével a hitel segítségével megvalósult lakásvásárlások aránya 60 százalék fölé emelkedett – hangsúlyozta Winkler Sándor. A hitelkonstrukciót egyébként 90 százalékban használt lakás vásárlására fordították a hitelfelvevők.
Hozzátette, hogy az elérhetőséget jelentősen javította a program, viszont a lakásárak emelkedésével a nominális önerőszükséglet is növekedett, így végül a belépési korlát is nőtt a lakáspiacra. Közben az idei év első negyedévére az elmúlt 10 év legmagasabb szintjére nőtt a budapesti újlakás-piacon a fejlesztés és értékesítés alatti kínálat. Ugyanakkor ehhez az Otthon Start keretében kiemelt beruházások még csak kis mértékben járultak hozzá. A jegybank előrejelzése szerint idén 30 százalékkal több új lakást adnak majd át, mint az elmúlt évben.
A cikk alapjául szolgáló interjút Várkonyi Gyula készítette.