Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Erős negyedévet zárt a MOL-csoport

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2025. november 7. 21:55
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató az eredményeket kommentálva kijelentette, hogy erős negyedévet zártak, de az új kihívások tükrében felül kellett vizsgálni eredményelvárásukat.

A MOL-csoport tisztított kamat- és adófizetés és amortizáció előtti eredménye valamivel több, mint 330 milliárd forint volt az idei harmadik negyedévben, meghaladva az előző év azonos időszakában elért 304 milliárd forintot – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A csoport csaknem 95 milliárd forint adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, az előző év azonos időszakában elért 111,5 milliárd forint után. Az értékesítés nettó árbevétele a harmadik negyedévben több, mint 2267 milliárd forintra csökkent, a tavalyi harmadik negyedévi 2464 milliárd forintról – olvasható a jelentésben.

Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója az eredményeket kommentálva kijelentette, hogy erős negyedévet zártak, de az új kihívások tükrében felül kellett vizsgálni eredményelvárásukat. Jelezte, hogy folytatják a transzformációs stratégia végrehajtását, ennek legfontosabb mostani mérföldköve a vállalat jogi szerkezetének hatékonyabbá tétele.

Erről a november 27-re összehívott rendkívüli közgyűlésen dönthetnek a részvényesek. Az éves eredményelőrejelzés a 3 milliárd dollárt meghaladó tisztított EBITDA volt. Hernádi Zsolt a közleményben kiemelte a kőolajpiacot érintő szankciókat, a százhalombattai tűzesetet, és az Adria vezetéken történő szállítások körüli anomáliákat, amelyek napi szinten kihívások elé állítják a társaság működését.

Ha a Barátság-vezetéken szállított kőolaj mennyisége jelentősen visszaesne, a MOL növelni tudná az Adria-vezeték kihasználását, és a szárazföldi finomítóinak beérkező mennyiségét körülbelül 80 százalékban így is fedezni tudná, bár ez magasabb műszaki kockázatokkal és logisztikai költségekkel járna – emelte ki a tájékoztatóból a HVG.

A MOL sajtóosztálya azt közölte, hogy korábbi becsléseik alapján ha a Janaf a szükséges mennyiséget le tudná szállítani a magyar határra, a finomítók akkor is maximálisan 80 százalékos hatékonysággal tudnának működni, számolva azzal is, hogy bizonyos kőolajfajták esetében változik a termékkihozatal. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a Janaf kapacitása és szállítási képessége nem bizonyított, „amit jól mutat az is, hogy a tegnapi napon a Janaf nem tudta leszállítani határidőre a megrendelt mennyiséget” – írta meg a Telex.

Forrás: MOL Group

A jelentésben az is olvasható, hogy

az orosz olajról való teljes leválás beruházásigénye körülbelül 500 millió dollár.

Hernádi Zsolt a közleményben arra is kitért, hogy a Dunai Finomítóban októberben bekövetkezett tűzesetet követően a tűzben nem érintett üzemeket sikeresen újraindították, a kárfelmérés pedig jelenleg is folyamatban van. A társaság közleménye szerint a kutatás-termelés üzletág stabil eredményeket hozott, a feldolgozás-kereskedelem üzletág teljesítménye javult 2025 harmadik negyedévében, elsősorban amiatt, mert a finomítói árrések hordónként közel 6 dollárral nőttek.

A petrolkémiai környezet ezzel szemben nem javult, a petrolkémiai teljesítmény továbbra is nullszaldó alatt maradt. A fogyasztói szolgáltatások szegmense az év első 9 hónapjában pozitív teljesítményt nyújtott, az eredményeket a stabil autózási szezon és az erős üzemanyagértékesítés is támogatta. A körforgásos gazdasági szolgáltatások üzletág viszont negatív teljesítményről számolt be. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer pozitív szabályozási változása, valamint a hatékonyságjavító intézkedések hatása várhatóan erősödést fog hozni a következő negyedévekben, teszi hozzá a közlemény.

A gáz-üzletág eredménye a változó makrogazdasági tényezők és a szabályozott árszint miatt csökkent a tavalyi évhez képest a nagy regionális szállítási kereslet ellenére, összegezte a MOL Budapesti Értéktőzsdén közzétett harmadik negyedéves jelentése.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Biztató hírek a MOL Group-tól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást