Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón jelentette be, hogy a nyugdíjas-infláció alapján 1,6 százalékos nyugdíjemelés jár visszamenőleg, vagyis az átlagnyugdíjjal számolva 51 155 forintos többletjuttatást fizet ki a kormány. A nagyobbik részét (az első 11 hónapra, plusz a 13. havi nyugdíjra járó emelést) novemberben, a fennmaradó, egyhavi részét decemberben folyósítják a nyugdíjasoknak. Az ezzel kapcsolatos rendelet kihirdetése az után várható, hogy véget ér a társadalmi egyeztetés.
Mivel az emelés százalékos mértékű, a pontos összeg attól függ, kinek milyen összegű volt a nyugdíja eddig. Aki magasabb nyugdíjat kapott eddig, az összegszerűen novembertől még magasabb összegre számíthat, a kisnyugdíjasok viszont nem lesznek ennyire szerencsések – írja a Pénzcentrum.
Az év elejei nyugdíjemelés 3,2 százalék volt, ezt korrigálják most 1,6 százalékkal, mivel 2025 elején még 3,2 százalékos inflációval számolt a kormány, mostanra azonban úgy látszik, magasabb lesz az éves infláció. A KSH által szeptember elején közzétett utolsó friss inflációs adatok alapján a január–augusztus időszakban 4,7 százalék volt az általános infláció, viszont a nyugdíjas infláció ennél kicsit magasabb, 4,8 százalék.
A portál cikkében annak járt utána, mekkora különbségeket okoz az egyes nyugdíjsávokat nézve a százalékos nyugdíjemelés.
A 600 ezer forintnál magasabb összegben részesülők legalább 9600 forint emelésre számíthatnak novembertől havonta és legalább 105 600 forintos egyösszegű kompenzáció is megilleti őket.
Év eleji adatok szerint ez közel 32 ezer öregségi nyugdíjas esetében alakul így, de van mintegy 204 ezer olyan nyugdíjas, akinek a nyugdíja eleve 180-200 ezer forint, az emelés számukra 2880-3200 forintos összeget jelent, és maximum 35 200 forintos kompenzációt kaphatnak.
A Pénzcentrum kalkulátora az aktuális nyugdíj összege alapján megmutatja, mennyi lesz a novemberi nyugdíjemelés mértéke 2025-ben. A kalkulációt itt lehet elvégezni.
Fontos tudni, hogy novemberi nyugdíjemelés alapját az év eleji emeléssel (3,2 százalékkal) megnövelt összeg adja, és csak annak jár emelés ősszel, aki már tavaly is nyugdíjas volt. Aki tehát idén vonult nyugdíjba, annak nem fog emelkedni novemberben sem a nyugdíja, mivel januárban sem részesülhetett nyugdíjemelésben.
A portál hozzáteszi: a kormány általában a novemberi nyugdíjemeléssel együtt jelenti be, fizet-e nyugdíjprémiumot is. Ilyen bejelentés nem történt és a gazdasági növekedés alapján sincs rá valós esély, hogy 2025-ben nyugdíjprémiumot fizessenek.