Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Orbán Gábor a Richter első félévéről: minden üzletág jól teljesített, képes volt növekedni

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2025. augusztus 6. 17:31
A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: több területen is komoly eredményeket ért el a vállalat, viszont a jelenlegi gazdasági környezet kifejezetten egy „nehezített pálya”, különösen a gyógyszergyártás számára.

Az éves tervekkel összhangban alakult a Richter Gedeon Nyrt. első félévi teljesítménye, így a társaság nem változtatott az idei várakozásain - mondta a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója. Orbán Gábor közölte, hogy a gyógyszergyártás árbevétele 11 százalékkal 237,5 milliárd forintra nőtt a második negyedévben, ami az év első hat hónapjában 458 milliárd forintos árbevételt eredményezett.

„Terv szerint haladunk az első félévben, 457 milliárdos forgalmunk megfelel annak a 10 százalékos ütemnek, amit előirányoztunk februárban. Akkor ezt a 10 százalékos árfolyamszűrt bevételnövekedést mondtuk, és hasonló ütemű tisztított üzemi eredménynövekedést vállaltunk, amit úgy tűnik, sikerült is teljesíteni, és úgy látszik, hogy a második félév sem ad okot módosításra az előrejelzésben” – mondta az InfoRádióban Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy

a vállalat minden üzletága jól teljesített, szinte kivétel nélkül minden piacon növekedni tudott.

A vezérigazgató szerint nagyon erős volt a tavalyi bázis, a második negyedévben a vállalat jól teljesített a szállítások terén. Megjegyezte, különösen a tengerentúli célpontok esetén fordul elő, hogy ingadozik a készlet, illetve, hogy nem egyenletes a kiszállítások ütemezése, ennek pedig az lett a következménye, hogy nehéz volt idén túlteljesíteni a 2024-es eredményeket.

Orbán Gábor külön kiemelte a nőgyógyászati szegmenst, ami elmondása szerint különösen látványos növekedést hozott, de mint mondta, a többi üzletág sem panaszkodhat.

A vállalatvezér azt is megemlítette, hogy az alapellátás generikus portfóliójában volt némi elmaradás az elvárt ütemhez képest, ennek viszont az volt az oka, hogy

nehézségek adódtak bizonyos külső eredetű hatóanyagok, segédanyagok ellátásában.

A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kijelentette: a vállalat a kutatás-fejlesztés területén is büszke lehet. Egyfelől egy mérföldkő miatt, amit egy nemrég indult 932-es cariprazine-követő molekula kutatási projektjében sikerült elérni, és amit már két fronton is fejlesztenek. Emellett a preklinikai fejlesztések is jól haladnak Orbán Gábor szerint.

Arról is beszámolt, hogy átrendeződés történt a K+F ráfordításokban is: a biotechnológiára a terveknek megfelelően már kevesebbet költ a vállalat, hiszen két saját fejlesztésű molekula is engedélyeztetési szakaszban van, amik közül az egyik az európai engedélyt már meg is kapta. Ugyanakkor a nőgyógyászat területén is elkezdte kiépíteni a Richter a saját pipeline-t, ami miatt ugyan nőtt a költségvetés, ám a vezérigazgató leszögezte,

emiatt nem esett vissza a terület eredményessége, sőt kifejezetten jól alakultak a számok.

Azt Orbán Gábor is elismerte, hogy az idei év egy „nehezített pálya” az adóterhek, a globális minimumadó és az amerikai vámpolitika miatt, mivel a gyógyszeripar a második legnagyobb exportszektor. A globális minimumadóra rakódó adók és most a vámterhek, illetve Magyarországon a kettős adóztatásról szóló egyezmény hiánya olyan tényezők, amik komoly fejfájást okoznak a Richter Gedeon Nyrt.-nek, mint hazánk legnagyobb tengerentúli exportőrének. Hozzátette, bíznak benne, hogy az állam idővel megtalálja azokat az eszközöket, amikkel célzottan enyhíteni tudja ezeket a hatásokat.

A vezérigazgató leszögezte ezzel kapcsolatban, hogy az USA a gyógyszeriparban egy megkerülhetetlen piac, hiszen önmagában a teljes piac felét teszi ki. Menekülőútként egy olyan lehetőséget vázolt fel, melynek során partnerségi szerződéssel, jogdíjakra épülő alapon kötnének egyezséget ottani szereplőkkel a fizikai szállítmányozás helyett. Megjegyezte azonban, hogy ez nem lenne kedvező tendencia, mivel korlátozná a vállalat értékláncban elfoglalt helyét és versenyhátrányt jelentene nem csak a helyi, de az indiai vagy akár a kínai gyártókkal szemben, de mégis ez jelenthetne egy kiutat.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Richter: az éves tervekkel összhangban alakul a teljesítmény - Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást