Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Mini-Dubaj: még rendezetlen a terep Rákosrendezőnél

Infostart
2024. augusztus 28. 19:36
Az Építési és Közlekedési Minisztériumtól kapott információira hivatkozva a Népszava azt írja: június végén két tendert is indítottak az arab befektetőknek odaígért rákosrendezői vasúti terület megtisztítására, de még egyiket sem sikerült lezárni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, már idén szeptemberben szeretnék átadni a területet a befektetőknek, fejlesztésre alkalmas állapotban, ám a tárca közlése alapján a lap úgy számol, hogy ez akár két évvel is későbbre tolódhat. A Népszava nem kapott választ arra, hogy a terület előkészítésével párhuzamosan megkezdődött-e a tervezés, egyeztet-e a kormány megbízottjával az emirátusi befektető.

A tárca az első tenderen a teljes vasúti terület 130 hektárjának kármentesítésére, fakivágására, cserjék, bokrok irtására, a meglévő épületek, vágányok, vezetékek bontására, továbbá az előzetesen 255 ezer tonnára becsült hulladék elszállítására és a megfelelő elhelyezésére keres vállalkozót maximum nettó 14 milliárd forintért. A kiírást már háromszor kellett módosítani - írja a lap.

A másik, egyelőre szintén lezáratlan rákosrendezői tender is június végén jelent meg. A versenyfelhívásban a felszín alatti szennyeződések feltárása, illetve stratégiai környezetvédelmi vizsgálat elvégzése a feladat. Ennek keretösszege nettó 5,9 milliárd forint. A kiírás szerint a teljesítés határideje a szerződés aláírását követő 24 hónap, amely további 12 hónappal meghosszabbítható. Az ÉKM tájékoztatása szerint, ahogy a közbeszerzések is párhuzamosan futnak, úgy a munkát is egy időben végzik majd a nyertes vállalkozók. Ebből pedig a Népszava szerint az következik, hogy nehezen tartható a Szijjártó Péter külügyminiszter által korábban jelzett céldátum.

Az eseményeket felgyorsítandó a MÁV Zrt. saját hatáskörben már áprilisában hozzálátott a növényzet eltávolításához, júliusban pedig a területen lévő, több mint 100 épület bontásához. Az ÉKM ezt azzal indokolta, hogy a bontási hulladék elszállítása sok időt vesz igénybe, másrészt az illegális hulladékhalmokat sok esetben benőtte a növényzet, így a hulladékelszállítási munka megkezdése akadályokba ütközne.

A kabinet kiemelt beruházássá nyilvánította a Mini-Dubaj néven emlegetett projektet. Ezenfelül vállalta, hogy 800 millió euró (310 milliárd forint) erejéig infrastrukturális beruházásokat valósít meg a rákosrendezői területen. Az erről szóló törvényt már elfogadta az Országgyűlés.