Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

A békéről alig, a fegyverekről annál többet lehetett hallani a Világgazdasági Fórumon

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. január 20. 12:45
Az ukrajnai háború és a globális recesszió miatti problémák uralták eddig a kedden kezdődött davosi Világgazdasági Fórum éves találkozóját, aminek idei mottója: „az együttműködés lehetőségei egy széttöredezett világban”. Az eseményről Regős Gáborral, a Makronom Intézet makroelemzési vezetőjével beszélgettünk.

Regős Gábor elmondása szerint a fórumon ugyan szóba került az energiaválság ügye, a háború ügye, de az országok közötti – akár gazdasági, akár a háborúhoz kapcsolódó – konfliktusok nagyobb szerepet játszottak. A lengyelek például felszólították a németeket, hogy küldjenek több harckocsit Ukrajnának, ami egy viszonylag meglepő dolog egy világgazdasági fórumon – jegyezte meg a Makronom Intézet makroelemzési vezetője. A szakember, utalva találkozó mottójára, arra is emlékeztetett, hogy Oroszország meghívást sem kapott Davosba.

Érdekesség, hogy fórumon készült egy felmérés, amiben a válaszok alapján most csak a 7. és 9. helyen szerepelt (a 10 legnagyobb kockázati tényezők között) a természeti erőforrások válsága, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kudarca, inkább a gazdasági, a geopolitikai és geoökonómiai kockázatok azok, amik játszanak – tette hozzá Regős Gábor.

Miután a központi téma az ukrajnai háború volt, Volodimir Zelenszkij elnök is bekapcsolódott videokapcsolaton keresztül egy időre a davosi Világgazdasági Fórumra, gyors döntést sürgetve a fegyverszállítások, -szállítmányok ügyében, ami több más felszólaló részéről is szóba került.

A Makronom Intézet makroelemzési vezetője úgy véli, az érintettek számára – melyek többsége a maga problémáival is küzd – rónak némi terhet a fegyverszállítások, noha azért sok esetben inkább a „padlás kisöpréséről” lehet szó, nem pedig új technikák átadásáról. Hozzátette: az ukrán elnök sok újdonságot amúgy nem mondott, hiszen eddig is a fegyverszállításokat sürgette, akár meg is nevezve, hogy épp milyen technikát szeretne kapni.

A szakértő, mint érdekesség, végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a fórumon többször felmerült a fegyverszállítás ügye, mint egyébként a békéé. Henry Kissinger volt az, aki utóbbit, mint kívánatos opciót említette, bár ezt úgy gondolta, Oroszország vonuljon vissza teljesen, mert onnantól lehet tárgyalni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A békéről alig, a fegyverekről annál többet hallani a Világgazdasági Fórum
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást