Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

Megszünteti nyolc budapesti útvonalát a Ryanair

Infostart
2022. augusztus 11. 13:09
A légitársaság már a repülőjegyadó bevezetése után jelezte, hogy a plusz költségnek járatrikítások és -leállítások lehetnek a következményei.

Megérkezett a Ryanair reakciója az általa idiótának nevezett utasadóra: a fapados légitársaság megszünteti nyolc budapesti útvonalát – írja az okosutas.hu-ra hivatkozva a Bank360.hu.

Szerdán a következő célpontok kerültek ki a menetrendből, tehát állnak le a téli menetrendváltástól: Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga, Torino. Azok az útvonalak ebben nincsenek benne, amelyek az eredeti terv szerint is leálltak volna télre, mint például a nagyon népszerűvé vált nyári utazási célpont Rimini. Az említetteken túl sok útvonalon is ritkítanak, de ez a normál téli rend része, máshol is meglépik a hálózaton, teszi hozzá az utazási portál, ami a teljes zárás az extraprofitadóra adott reakciónak tűnik.

Előzmények

A Ryanair már a magyar extraprofitadók között bevezetett a replülőjegyadót, hivatalos nevén a légitársaságok hozzájárulását. Ezt a repülőtéri földi kiszolgálást végző cégeknek kell beszedni. A hozzájárulást a belföldről induló utasokra kell megfizetni (a tranzitutasokra nem) – emlékeztet a Bank360.hu. A július 1-től élő repülőjegyadóra két tarifa van. A kormányrendelet szerint utasonként 3900 forintot kell fizetni, ha az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Észak-Írország, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna. Végső úti céllal más országokba repülő utasonként 9750 forint a hozzájárulás mértéke.

A Ryanair már az extraprofitadó bevezetése után közölte, hogy ennek a plusz költségnek járatritkítások és -megszüntetések lehetnek a következményei. Azokra a foglalásokra, amelyek az adó kihirdetése előtt történtek és június 30. utánra szóltak, a Ryanair beépítette az árba a 3900 forintot, vagy a vásárlók lemondhatták az utat. Erre válaszul Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair ellen Magyarországon.

Ennek eredményét a napokban hozta nyilvánosságra Varga Judit igazságügyi miniszter. Eszerint az extraprofitadó áthárítása miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a Ryanairre. A légitársaság megalapozatlannak tartja a büntetést és bíróságra viszi az ügyet. Az egyelőre nem ismert, hogy a fogyasztóvédelmi vizsgálatban konkrétan milyen jogsértés vagy jogsértések alapján szabták ki a légitársaságra rekordösszegűnek számító bírságot.

Az extraprofitadó miatt a Ryanair nyilvánosan is keményen ostorozta a magyar kormányt és annak miniszterét, Nagy Mártont. A Ryanair „több, mint hülyeségnek” minősítette az új adót.