Nyitókép: Susanne Jutzeler

Most nem síelhetünk, a februári főszezonban talán

InfoRádió
2020. november 26. 06:00
Külföldön dolgozó magyar síoktatók, utazásszervezők és pincérek ezreinek munkahelyét is veszélyezteti, hogy a koronavírus-járvány miatt idén az európai síszezon első fele szinte biztosan elmarad. A legtöbb országban vagy zárva maradnak a pályák, vagy csak a helyieknek nyitnak ki, és nekik is csupán komoly korlátozásokkal.

Az európai síterepek néhány svájci kivételével zárva vannak, illetve csak a versenyzők tudnak a pályákon lecsúszni, így a szezon nem tudott megkezdődni az Alpokban, mondta el az InfoRádiónak Wesselényi Andrea, a síelők.hu alapító főszerkesztője.

"A gleccserterepeken kiváló a hó, itt meg is kezdődött a szezon októberben, de aztán a korlátozások miatt bezártak ezek a síhelyek is" – tette hozzá. A téli sport szerelmesei és az ágazatban dolgozók reménykednek abban, hogy lesz mg idén európai síszezon, de biztosak nem lehetnek benne.

"Nagy a bizonytalanság, Olaszország vezetése elég negatívan nyilatkozott az idei síszezonról, az osztrák pénzügyminiszter ugyanakkor visszautasította az olasz javaslatot, hogy ne nyissanak meg a síterepek karácsonykor"

– árulta el a szakértő.

Ausztriában a turizmus az ünnepi időszakban többmilliárdos bevételtől esne el, és ez több százezer család bevételét is jelenti – avatta be Weselényi Andrea a helyzet komplexitásába az InfoRádiót.

Az olaszok szerint amennyiben a pályák zárva maradnak, akkor ezt a szabályt az összes európai terepre kellene alkalmazni:

megengedhetetlen viccnek nevezték azt az eshetőséget, hogy egy országban lehet síelni, míg egy másikban nem.

Wesselényi Andrea szerint a téma nagyon nehéz és komplex, Ausztriában pedig éppen azért hoztak kemény intézkedéseket novemberben, hogy a rossz tendenciát vissza tudják fordítani és december végére lehetőség legyen a terepek megnyitására.

Elmondása szerint a síterepeken mindent megtesznek azért, hogy ha turisták érkezhetnek, akkor ezt az egyébként a vírus terjedésének szempontjából biztonságos sportot tudják élvezni, ki tudjanak menni a szabad levegőre, megnyithassanak a szállásadók és a vendéglátóipari egységek, a korábbinál nagyobb biztonságot ígérve a látogatóknak.

A síterepek főszezonja ugyanakkor az osztrák és magyar szokások alapján is a februári hónap, és a főszerkesztő abban bízik, akkor már lehetséges lesz az ilyen célú utazás, vagyis februári és márciusi síutakkal talán menthető a szezon.

Eplényben részlegesen nyitottak meg

Múlt hétvégén teszt jelleggel hóágyúztak, egyrészt a szokásos szezon eleji próbát végezték el, másrészt beépítettek egy, a korábbinál jóval erősebb szivattyúrendszert, ezt is ki kellett próbálni. Tudtak annyi havat termelni, hogy a T1-es tanulópálya, az időjárásnak is köszönhetően - síelhető lett, így mostanra részlegesen megnyitottak - mondta az InfoRádiónak az eplényi Intersport Síaréna marketingvezetője.

Bátor Balázs hozzátette, hogy a T1-es tanulópályára csak gyerekeket várnak, számukra a belépés ingyenes. Működik a pálya melletti tanulólift is.

A járványügyi szabályokkal kapcsolatban elmondta: a síiskola mellett a vendéglátóhelyek sem nyitnak ki a tanulópálya nyitva tartása alatt. A pályán kötelező a síkesztyű és a símaszk használata, valamint azokon a helyeken, ahol a szabályok megkövetelik, például a szociális helyiségekben, kézfertőtlenítők lesznek kihelyezve. A kölcsönzőben az alkalmazottak maszkot viselnek, a felszereléseket pedig a korábbinál kétszer annyiszor fertőtlenítik.

Terveik szerint vasárnapig tartják nyitva a T1-es pályát. Azt még nem tudják, hogy a továbbiakban mi lesz.

Lesz-e idén szezon itthon?

Az iparágban nagy a bizonytalanság, és bár néhány őszi nyilatkozatból még az volt kivehető, hogy lehet majd síelni, október végén Gulyás Gergely már azt tanácsolta, hogy senki ne készüljön ilyesmire.

Pillanatnyilag mindenki a szerdai kormányülés döntéseinek csütörtöki nyilvánosságra hozatalára vár.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Európai síszezon kilátástalansága - Wesselényi Andrea
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Eplény - Bátor Balázs
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást