Nyitókép: Pexels.com

Nagyon megjárhatják a figyelmetlen Airbnb-tagok

Infostart
2020. október 11. 12:14
A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az elmaradó vendégek és a szabályozás jelentős szigorítással fenyegető módosítása mellett az Airbnb-lakástulajdonosoknak további kockázattal is szembe kell nézniük.

Ha a szerződők nem jelzik időben biztosítójuk felé, hogy az ingatlant az adott időszakban nem használták, káresemény esetén egyes biztosítók dönthetnek úgy, hogy az emiatt nagyobb kockázattal bekövetkező káresemények – például betörés vagy csőrepedés okozta tartós ázás – esetében

visszatartják a kártérítést vagy annak egy részét.

A rendszeres használatot a biztosító többek között a közműszámlák segítségével egyszerűen ellenőrizheti – emlékeztet közelményében a FBAMSZ.

„A nem állandóan lakott ingatlanok esetében a nyaralóépületekhez hasonlóan a biztosítók gyakran jelentős, akár 50–100 százalékos pótdíjat is felszámíthatnak annak fejében, hogy az életvitelszerűen lakott ingatlanokéhoz hasonló biztosítási fedezetet nyújtsák” – magyarázza Baksa Melinda, a szövetség elnökségi tagja. – E fedezet fenntartása érdekében

az ingatlan huzamosabb ideig üresen állásáról az ügyfélnek kell mielőbb tájékoztatnia a biztosítóját.”

Sokan váltottak

A turisztikai célú utazások korlátozása várhatóan még hosszú hónapokig tart, ezért az Airbnb-ben korábban részt vevő ingatlantulajdonosok egy része jelenleg albérletként hasznosítja kiadható lakását. Ebben az esetben a biztosítás feltételeit nem kell megváltoztatni, a bérlés időtartama ugyanis egyik biztosítónál sem releváns szempont.

Arra azonban célszerű albérlet esetén figyelni, hogy

a bérlő személyes ingóságát külön biztosítás fedezze.

A biztosító ugyanis kizárólag a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani – teszik hozzá.

További fontos, mind az Airbnb-re, mind a hosszú távú bérbeadásra vonatkozó tudnivaló, hogy szándékos károkozás, rongálás, vandalizmus esetére a lakásbiztosítások nem nyújtanak fedezetet, és erre a kárfajtára nem terjed ki az Airbnb által nyújtott, úgynevezett „házigazdákat védő biztosítás” sem, amely kizárólag felelősségbiztosítási szolgáltatásokat nyújt a bérbeadóknak.

A magyarországi lakások mintegy 70 százaléka rendelkezik biztosítással, ami nemzetközi összehasonlításnak is kedvező aránynak számít. Az alkuszok statisztikái szerint a lakásbiztosítások éves átlagdíja 2020 első nyolc hónapjában 40 800 forint volt, ami az inflációnál is kisebb mértékben, 2 százalékkal haladja csak meg a tavalyi év hasonló időszakában még 40 000 forintos szintet.