Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

A BP szerint az olajpiac örökre megváltozott

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. október 3. 09:37
Már soha nem tér vissza a koronavírus válság előtti szintre globálisan az olaj iránti kereslet – ezt állapította meg a British Petroleum "Energy Outlook 2020" kiadványa. Az még kérdéses, hogy mennyire zöldítenek majd tevékenységükön a világ nagy olajcégei – mondta az InfoRádióban Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.

A piac számára a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a BP által felvázolt három forgatókönyvből kettő azzal számolt, hogy a világ olajkereslete már 2019-ben elérte a csúcsot, vagyis soha nem fogunk már olyan nagy mennyiséget fogyasztani globálisan, mint a tavalyi évben – mondta az InfoRádióban Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője a BP frissen kiadott piaci kitekintése kapcsán.

Korábban a szektor cégei 2030-ra prognosztizálták, hogy a világ eléri ezt a csúcsot.

"Most úgy tűnik, hogy

a koronavírus okozta visszaesés – ami sokak szerint tartós lesz – lényegében előrehozta ezt a csúcsot"

– tette hozzá az elemző. Megemlítette, hogy a BP jelentős stratégiaváltást visz véghez: globális integrált olajcégből globális integrált energiacéggé válna a brit vállalat. Ez az elemző szerint azt jelenti, hogy a cég az olajtermelését a következő évtizedben 40 százalékkal csökkentené, miközben a meglévő tőkéje nagy részét elsősorban megújuló energiába fektetné.

Végleg leáldozhat az olajnak?

Egyelőre nehéz pontosan megmondani az elemző szerint, hogy a többi olajtársaság is hasonlóan drasztikus lépésekre kényszerül-e majd.

"A világban nagyon komoly erőfeszítések vannak arra, hogy a fosszilis energiától elmozduljunk egy olyan világ felé, ahol ennek az energiaforrásnak jóval kisebb szerepe van, és ezzel csökkentsük a klímaváltozás okozta károkat" – mondta Pletser Tamás. A legtöbb olajipari vállalat stratégiájában – talán az amerikai cégek kivételével – megjelent a zöld elem, és megpróbálnak olyan irányt követni, mint amit most a BP is felvázolt, vagyis nyitni az energiaipar más szegmensei felé is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
BP Energy Outlook 2020 - az olaj alkonya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást