Nyitókép: Pixabay

A vártnál mélyebb visszaesést okozott a koronavírus-sokk - milyen folytatás várható?

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2020. augusztus 14. 19:14
Megvalósulhat-e a V alakú kilábalás forgatókönyve és milyen idei gazdasági teljesítmény várható - erről is beszélt az InfoRádiónak Madár István, a Portfolio elemzője a pénteki GDP-adatok után. A makroelemzők várakozásai szerint 3-7,5 százalék között szóródhat az idei GDP csökkenés.

Bár a vártnál nagyobb, 13,6 százalékos lett a második negyedéves GDP-csökkenés, van esély a V alakú kilábalásra, igaz, éves alapon legfeljebb a negyedik negyedéves adat mutathat majd érdemi pluszt - mondta az InfoRádióban Madár István, a Portfolio elemzője. A korábbi 10-11 százalékos visszaeséssel kapcsolatos várakozásokhoz képest meglepetést jelent ez az adat. Az elemző szerint bár a 3 százalékos eltérés már érdemi különbség, ám mivel a teljesítmény visszaesése is jelentős volt, ezért "mondhatjuk azt, hogy nem sokkoló az adat", de mégis azt mutatja, hogy a koronavírus válság jobban megütötte a magyar gazdaságot a szakértők által vártnál - tette hozzá Madár István.

Mivel a KSH-nak az első becslések idején még nincsenek részletes adatai az egyes ágazatok érintettségéről, ezért egyelőre annyi tudható, hogy a leginkább a szolgáltatások és az ipar járult hozzá nagymértékben a visszaeséshez.

"Ez azt jelenti, hogy minden fő gazdasági terület zuhant"

- összegezte az elemző. A korábbi havi adatok alapján az ipari teljesítmény 25 százalékkal esett a második negyedévben, ezért az elemző valószínűsítette, hogy hozzáadott érték alapon hasonló lehetett a visszaesés. Az építőipari teljesítmény is két számjegyűen esett, vagyis a termelő szektorok nagyon jelentősen húzták vissza a GDP-t. A szolgáltatások - beleértve az idegenforgalmat, a vendéglátást és a rendezvényszervezést, sőt a kiskereskedelmet is - még ennél is jobban megsínylették a válságot, a járvány mélypontján ezek többsége szinte megszűnt.

A márciusi lezárások miatt már az első negyedév is visszaesést mutatott, a második volt a mélypont - igaz, májusban és júniusban már javult több ágazat teljesítménye is.

"Ennek alapján egyelőre a V alakú felpattanás valós forgatókönyvnek látszik,

ezért a harmadik negyedév negyedéves alapon már biztosan növekedést hoz majd, de valószínűleg nem akkorát, hogy éves összevetésben még ne mélyebb visszaesés legyen. A mostani 10 százalék fölötti szám ugyan eltűnik, de még érdemi negatív számot látunk majd " - mondta Madár István. Várakozása szerint csak a negyedik negyedévben van esély arra, hogy talán már pozitív lesz ez szám, de természetesen nagyok a gazdasági teljesítmény alakulásával kapcsolatos bizonytalanságok, mivel nem tudni hogy lesznek-e tartós hatásai a koronavírus-sokknak, maradtak-e el beruházások, vagy a munkanélküliek egy része tartósan szorul-e ki a munkaerőpiacról.

A legfőbb kockázatot pedig egy erős őszi második hullám jelentheti, főleg akkor, ha újra szigorúbb korlátozások bevezetésére kényszerülne az ország, hiszen ez rendkívül súlyos hatással van a gazdasági aktivitásra - emlékeztetett az elemző.

A 2016-os szintre estünk vissza

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött elemzése szerint 3-4 százalék közötti ütemben eshet vissza a gazdasági teljesítmény 2020-ban, ezt jövőre 5 százalék körüli felpattanás követheti. Hozzátette: negatív meglepetést okozott a GDP-adat.Szerinte a harmadik negyedéves adat a gazdaság szempontjából több információval szolgál majd, abból lehet következtetéseket levonni a kilábalás várható alakjáról. A bizonytalanság viszont jelentős, a növekedési kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy lesz-e a járványnak második hulláma, illetve hogy a külső kereslet milyen gyorsan áll helyre - jelezte Molnár Dániel.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az idei GDP-előrejelzést lefelé módosítva 5,5-7,5 százalék közé várja a csökkenés mértékét. Jövőre, a koronavírus fejlemények függvényében valahol 3-5 százalék között lehet majd a gazdasági növekedés az ING Bank szerint. Az éves és a negyedéves összevetésű adat egyaránt negatív rekordot jelent, messze túlmutatva az eddig látott bármilyen recesszión - írta, hozzátéve:

ez egyben azt is jelenti, hogy immáron hivatalosan is technikai recesszióba süllyedt a magyar gazdaság.

Kiemelte: jelenleg arra számítanak, hogy a következő negyedévekben a GDP ismét bővülhet negyedéves összevetésben. A legfrissebb adatok alapján júliusban már zajlott a kilábalás, az enyhülő járványvédelmi intézkedések okán. Hátra dőlni ugyanakkor még nem szabad, írta, mivel az elmúlt napokban jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma. Ez az elemző szerint előrevetíti azt is, hogy előbb-utóbb ismét eljöhet a részleges lezárások időszaka. Ennek ugyanakkor a gazdasági hatása meg sem közelíti majd a második negyedévben látottakat. Az ING Bank szerint a legjobb forgatókönyv is azt mutatja, hogy 2022 végére érheti el a magyar GDP a válság előtti szintet.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a gazdasági teljesítmény megközelítően a 2016 második negyedév szintjére eshetett vissza. Hozzátette: a korlátozások fokozatos, és egyelőre részleges feloldásával, valamint az autógyártás újraindulásával már a negyedév közepétől éles felpattanást mutatott a gazdaság, ami a 3. negyedéves adatokban látványosan meg fog jelenni.

A Takarékbank az idei GDP-visszaesés mértékét jelentősen, 3,9 százalékra rontotta a korábbi 3,2 százalékos várakozásához képest.

Az alacsonyabb bázis miatt a jövő évi növekedést pedig érdemben, 7,2 százalékra javítja a korábbi 6,3 százalékról. Az idei alacsony bázis miatt a jövő évi második negyedévben a GDP növekedése elérheti a 18 százalékot is Suppan Gergely szerint. Megjegyezte: a járvány esetleges súlyosabb második hulláma lassíthatja a kilábalást.

Az elemző kitért arra is, hogy az idei harmadik negyedév elejére a gazdaság visszaesése 3-4 százalékra mérséklődött, augusztusban pedig tovább javulhatott, amit alátámaszt az áramfogyasztás megugrása is. Így a harmadik negyedévben már érdemi felpattanásra számít, a GDP visszaesése 3 százalék közelébe enyhülhet, majd a kilábalás lassabban, de folytatódhat, döntően a járvány második hullámának erősségétől függően - közölte.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a gazdaság állapotáról elérhető indikátorok viszonylag gyors kilábalást mutatnak a tavaszi mélypontok után. Hozzátette: az utóbbi időszakban kifejezetten biztató adatok érkeztek az ipar, az építőipar, illetve a kiskereskedelem területéről is. A szolgáltató szektorban viszont vélhetően lassabb lesz az újjáépülés. Számos szektor helyzetét még mindig korlátozások nehezítik, emellett a keresleti oldal helyreállása is bizonytalanabb ezeken a területeken - jelezte.

Az Erste Bank nem számol nagyon súlyos, újabb korlátozásokkal az év hátralévő részében. Az elemző negyedéves szinten így pozitív növekedési rátákat vár az év harmadik és negyedik negyedévére.

A felpattanás azonban vélhetően nem lesz annyira gyors, hogy az éves növekedési indexek is pozitív tartományba kerüljenek.

Az idei, éves GDP-előrejelzésükben 4,6 százalékos visszaeséssel számolnak, azonban a vártnál mélyebb második negyedéves recesszió nyomán a lefelé mutató kockázatok érdemben erősödtek - közölte Nyeste Orsolya.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
GDP-adat értékelése - Madár István, Portfolio
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást