Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Fontos kapaszkodó a vidék gazdaságának

Infostart
2020. május 2. 12:47
Várhatóan megélénkül a forgalom a vidéki boltokban és a szolgáltatóhelyeken a vírus elleni védekezés szabályainak fővároson és Pest megyén kívüli enyhítésével. Szakemberek szerint a lépés már rövid időn belül lendít a válság sújtotta gazdaságon.

A nemzetgazdaságban részt vevő vidéki, kisebb-nagyobb cégek újraindulásával nagyon komoly lökést kap Magyarország gazdasága – mondta a Magyar Nemzetnek az Áfeosz–Coop Szövetség elnöke, aki szerint a munkahelyek fokozatos újraindulásával és azzal, hogy a lakosság elhagyhatja az otthonát, biztos, hogy mindenütt újra nőni fog a kereslet, ami az élelmiszerüzleteken kívüli kereskedelemben, a szolgáltatásokban is meg fog jelenni már ebben a hónapban, de júniustól még inkább. Vagyis

az enyhítések következtében vidéken gazdaságélénkítő és a fogyasztói bizalmat erősítő következményekkel számolnak,

amellett, hogy nem szabad eltúlozni a szabadság adta lehetőséget a boltokban és a mindennapokban sem, mert továbbra is a vírus elleni felelős védekezés az elsődleges – emelte ki.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke nagyon fontos lépésnek nevezte, hogy azok a vidéki boltok, amelyek eddig a kijárási korlátozások miatt nem fogadhattak vásárlót, többhetes kényszerszünet után újra bevételhez jutnak. Bubenkó Csaba szavai szerint a jövő héttől a fővároson és Pest megyén kívül visszaálló kereskedelem több száz közvetlenül érintett családnak meghatározó döntés. Az érdekképviseleti vezető úgy gondolja, az, hogy hétfőtől újra teljes nyitvatartási időben, korlátozások nélkül, de a 65 év felettieknek járó idősáv betartásával fogadhatnak vásárlókat a boltok,

munkahelymegtartó, illetve -teremtő hatást vált ki az ágazatban.

Vagyis újabb kapaszkodót jelent a bő másfél hónapnyi leállást követően elsősorban a kisvállalkozások körében

Várható, hogy napokon belül megélénkül a boltok, szolgáltatók, kerthelyiségek, vendéglátó- és kirándulóhelyek forgalma is a hétköznapi élet újraindulásával. És mivel a bevásárlóközpontokban is kinyitnak a ruha- vagy játékboltok, egyre nőhetnek a nagyobb megélhetési biztonságba kerülő családok eddig visszafogott költései. A szakszervezeti vezető megjegyezte: az eddiginél enyhébb egészségvédelmi előírások idején még inkább

fontos a vásárlókkal naponta közvetlen kapcsolatba kerülő bolti munkavállalók védelme,

az ehhez szükséges felszerelések biztosítása kiemelt felelősséggel jár. – Ahogy a vásárlók részéről is fontos az egymást segítő, az idősebbekre változatlanul odafigyelő felelős társadalmi magatartás – fűzte hozzá.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülés után szerda este egy rövid Facebook-videóban már elárult részleteket Magyarország május 4-től esedékes új életének irányairól, a járványhelyzetben szükségessé vált kijárási korlátozások lazításáról. A csütörtöki kormányinfón aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részletesebben is beszámolt arról, miről döntött a kormány a „fokozatos, szigorú szabályok melletti” újraindulás elvén.

A bejelentett intézkedések az alábbiak

  • boltokban, tömegközlekedési eszközökön a száját mindenki takarja maszkkal és tartson másfél méteres távolságot
  • a tanulók májusban sem térnek vissza az iskolába
  • az ország egész területén fennmarad az ingyenes parkolás (ezáltal szellősebb a tömegközlekedés)
  • augusztus 15-ig biztosan fennmarad a rendezvénystop 500 fő fölött
  • vidéken a kijárási korlátozásnak vége
  • engedélyezett az éttermek, szállodák, kávézók kerthelyiségben, teraszokon való nyitva tartása, a védőtávolságok betartásával
  • strandok, állatkertek, szabadtéri múzeumok kinyithatnak
  • a profi, amatőr és tömegsportban engedélyezett az edzés és a zárt körű eseménytartás
  • szentmise, istentisztelet, temetés, esküvő a védőtávolság megtartásával lehetséges
  • a magánegészségügyben a korlátozásoknak vége, a közegészségügyben négy lépésben lesz lazítás (részletek erről később)
  • bővül a koronavírus-adatközlés Budapesttel és környékével kapcsolatban

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!