Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Varga Mihály: a járvány hatásainak megfelelően fog reagálni a kormány

Infostart
2020. március 10. 19:47
A kormány már akár a jövő héten bejelenthetné az új gazdaságvédelmi csomagot, de a járvány gazdasági hatásai miatt kivár - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádióban. Varga Mihály az Arénában azt mondta, van tartalék vis maior helyzetekre.

A kormánynak a gazdaság valós igényére kell reagálnia a koronavírus hatásai kapcsán, ehhez a hónap végéig várják a kereskedeli és iparkamara összesítését – mondta a pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy vannak fokozati a járvány terjedésének és hatásainak, ennek megfelelően fognak reagálni.

Arról is beszélt a gazdasági tárca vezetője, hogy 4 százalék körüli növekedésre tervezték az idei költségvetést, ugyanakkor

az előrejelzés alapján az sem kizárt, hogy növekedés helyett akár 0,3 százalékos visszaesés lesz.

Ugyanakkor, mint mondta, egyelőre van tartalék vis maior helyzetekre.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a kormány már akár a jövő héten bejelenthetné az új gazdaságvédelmi csomagot, de a járvány gazdasági hatásai miatt kivár. Mint mondta a gazdaságvédelmi lépések kidolgozása folyamatos,

van 5-10 olyan javaslat a csőben, amit akár jövő héten be tudnának jelenteni.

Olyan gazdaságfejlesztési programban gondolkodnak, amely több lábra állítják a gazdaságot, az a cél, hogy Magyarország 2030-ra érje el az unió fejletségi szintjének 85-90 százalékát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!