Nyitókép: Komka Péter

A gyászos adatok ellenére sincs ok az aggodalomra

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. július 9. 15:04
Az idén májusban 678 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, 285 millió euróval több, mint az előző év májusában. A jelentős javulás a szennyezett orosz kőolajnak köszönhető, nyilatkozta Suppan Gergely, a Takarékban vezető elemzője az InfoRádiónak.

Számottevően erősödött Magyarország májusi külkereskedelmi többlete. Egy év alatt 185 millió eurós javulást mutatva megközelítette a 680 millió eurót májusban, ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait Suppan Gergely, kiemelve: az export továbbra is szépen növekszik, 4,5 százalékkal májusban.

Eközben

az import növekedési üteme 2,6 százalékra fékeződött,

amely korábban lényegesen magasabb volt. Ennek a hátterében árfolyamhatások is sejthetők, májusban már látható volt, hogy beszakadtak az olajárak, de döntő mértékben az állhat, hogy kőolajszennyeződést fedeztek föl a Barátság kőolajvezetékeken, emiatt

a Mol és más kelet-európai szolgáltatók nem is fogadtak orosz olajimportot,

magyarázta Suppan Gergely. Ez jelentősen befolyásolhatja az ország külkereskedelmét, de pontos adatokat még nem tudni.

Az elemző azonban kiemelte, összességében arra számítanak, hogy továbbra sem kell aggódni a külkereskedelmi többletet illetően. Úgy gondolják, hogy

kedvező marad a kép az év második felében is,

noha egyértelműen kedvezőtlen konjunktúramutatók sora jelenik meg Európa-szerte. "A cégek egymás után adnak ki profitfigyelmeztetéseket az amerikai–kínai kereskedelmi háború miatt. Németország pedig nem lesz acélosabb abban a tekintetben, hogy felvevőpiaca legyen Magyarországnak" – emelte ki Suppan Gergely. Mindezek ellenére

rekord mennyiségű működő tőke áramlik be az országba,

és sorra nyitnak az üzemek, mutatott rá a vezető elemző.

Magyarország a kivitel 82 százalékát, a behozatal 75 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le. A KSH augusztus 1-jén teszi közzé a májusi külkereskedelmi termékforgalom második becslését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A szennyezett orosz kőolaj húzta a külkereskedelmet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást