Nyitókép: Jászai Csaba

Kimagaslóan teljesít a BUX évek óta

InfoRádió
2019. április 15. 06:00
2015 óta a világ egyik legjobb teljesítményét nyújtja a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX - közölte a börze elnök-vezérigazgatója. Végh Richárd annak apropóján nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy kiegészített V4-es konferenciát rendeztek, ahol a visegrádi országok tőzsdei vezetői hangolták össze a közös szakmai munkát.

Hat ország tőzsdei vezetői vannak most Budapesten, csütörtökön tartottak zárt körű tanácskozást.

"Rendszeresen találkozunk a közép-európai tőzsdei vezetőkkel, közös ügyekben egyeztetünk, akár a térségi kérdésekben is, kialakítunk közös álláspontot, hogy az érdekvédelmünket minél jobban meg tudjuk valósítani. Ezt követően van egy publikus konferencia, ahol részben a tőzsdei vezetők beszélnek, illetve az első előadást most Nagy Márton, az MNB alelnöke tartotta, aki kifejezetten a kötvénypiaci újdonságokról beszélt" - mondta el az InfoRádióban Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Most az úgynevezett road-show-kat egyeztették, ahol az egyes országokban a külföldi befektetők számára válnak megismerhetővé a tőzsdén jelen lévő cégek, és ismerkedés is zajlik, és makrogazdasági szereplők is részt vesznek ezeken a találkozókon.

A napokban jól prosperált a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, csúcsot döntött a BUX - ezzel kapcsolatban Végh Richárd elmondta,

az index az utóbbi években valóban felülteljesít, 2015 óta a világon az egyik legjobban teljesítő a budapesti.

"Ennek van egy makrogazdasági háttere, az ország makromutatói nagyon jók, a gazdasági növekedés üteme Európán belül az egyik legjobb, és ezzel párhuzamosan vannak azok az egyedi vállalati sztorik, amikkel kapcsolatban a befektetők meghozzák a döntéseket. Azt látjuk, hogy egyéni szinten is nagyon jól teljesítenek a tőzsdén is látható vállalatok" - tette hozzá Végh Richárd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
BÉT - tanácskozás - világverő a BUX
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást