Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szerződésbe ütközne egy újabb repülőtér Budapest közelében

Infostart
2019. február 26. 16:10
Idegenforgalmi szakértők szerint utópisztikus ötlet vidékre vinni a fapados légitársaságok gépeit, Budapest vonzereje épp az, hogy közel van a belváros.

Bajba kerülhet a budapesti turizmus és elveszítheti régiós versenytársaival szembeni pozícióját, ha vidékre küldi a fapados gépeket - olvasható a keddi Világgazdaság több szakértői nyilatkozatot felvonultató írásában.

Ismert, Tarlós István főpolgármester a múlt héten az InfoRádió Aréna című műsorában közölte, a személyszállító gépek repülését éjszakára (éjfél és hajnali 5 óra között) betiltaná. Azt is elmondta, hatóságilag rendszeresen mérnék a zajterhelést, illetve a fapados és a teherszállító repülőgépek egy része vidékre távozhatna Ferihegyről.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás szerint meglepő ez a döntés, hisz Budapest vonzereje, hogy a repülőtérről fél órán belül a városban lehet lenni,

a városlátogató turizmus márpedig a magyar fővárosba repülők felét kiadja, ráadásul a jelenlegi közlekedési infrastruktúra mellett utópisztikus Ferihegyről bárhová elvinni a fapadosokat.

Úgy véli, több oldalról meg kell vizsgálni, hogy honnan mennyi idő alatt és mennyiért lehet Budapestet elérni, de a plusz 40-50 perces utazás biztosan vendégszámcsökkenéshez vezet.

Kálmán István, a Magyar Beutaztatók Szövetségének (Mabeusz) alelnöke szerint

a budapestieknek többet kéne tudniuk a turizmus pozitív hozadékáról,

elég csak az idegenforgalmi adóra és az áfára gondolni. Úgy véli, sehol nincsen túl sok turista, a bulinegyed problémáit is orvosolni lehet. Flesch Tamással egyetértve azt mondta, "ha 20-30 perc alatt nem jut el a turista a repülőtérről a belvárosba, nem fog ideutazni", Kecskemét például nem opció.

Tarlós István ezzel kapcsolatban az Echo TV-nek nyilatkozva hétfő este elmondta, távlati terv még egy repülőtér építése, ami besegíthetne a túlterhelt ferihegyi reptérnek. Ismert, 2006-ban a privatizációs szerződésben azt vállalta az akkori kormány, hogy 100 kilométeres körben nem épül újabb nemzetközi repülőtér. Ezzel kapcsolatban Tarlós István elmondta: szerződéseket lehet módosítani, "annak idején elég furcsa szerződéssel adtak túl ezen a repülőtéren is".

Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt február közepén. Tekintse meg az adást!