Megválasztották Demján Sándor utódját

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. július 2. 21:20
Tolnay Tibort, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének eddigi társelnökét választotta elnöknek az érdekképviselet a márciusban elhunyt Demján Sándor helyére.

Tolnay Tibor 14 éven át volt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Mint azt az InfoRádiónak elmondta, úgy gondolja, hogy az ottani problémák - ha nem is azonos mértékben -, de a többi ágazatra is igazak.

Most folynak a bértárgyalások, a sajtó tele van a cafeteria körüli véleményekkel, szerinte ebbe az egyeztetési folyamatba kell a VOSZ-nak is bekapcsolódnia. Az új elnöknek nincs még határozott képe a cafeteria átalakításáról, hiszen még folynak az egyeztetések, de úgy látja, hogy nagyon összetett az átalakításról folyó vita.

Tolnay Tibor érthetőnek nevezte a törekvést, hogy csökkentsék a cafeteriák számát, ugyanakkor szerinte

a piac kikényszeríti, hogy a munkaadók a lehetséges mértékig emeljék a béreket, viszont sok helyütt a vállalkozók nem tudják kigazdálkodni a megnövekedett terheket.

A VOSZ új elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon komplex a kérdés, de reméli, hogy az egyeztetéseken kialakul majd egy mindenki számára tűrhető és kezelhető helyzet.

Demján Sándor örökségéről szólva azt mondta, az a szerencsés helyzet, hogy a VOSZ-nak erre az öt évre egy nagyon jól megfogalmazott stratégiája van. Mint mondta, az a dolga, hogy folytassa, amit a márciusban elhunyt Demján Sándor elkezdett. Első körben a megyei elnökökkel tervez egy gyors találkozót, hogy megismerje az elvárásaikat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megválasztották a VOSZ új elnökét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást