Nyitókép: prettywoman/Getty Images

Kényszeres függőséget is okozhat a Facebook használata egy belső kutatás szerint

Infostart
2021. november 6. 20:06
A kutatásban résztvevők úgy érezték, hogy minden közösségi oldal erre hajt, de a Facebook köti magához a legjobban őket.

Nyolcból egy felhasználónál – vagyis legjobb esetben is 360 millió embernél – súlyos, kényszeres függőségi tüneteket okoz a Facebook – írta a hvg.hu a Wall Street Journal cikke nyomán. Az amerikai lap a Facebook egyik, 2019-ben feloszlatott belső vizsgálati egysége által hozott megállapításokat tartalmazó dokumentumokhoz jutott.

Mint írják, a kényszeres függés ráadásul nem önmagában értelmezendő: a legtöbb ember, aki így használja a közösségi oldalt, problémákkal küzd az alvás, a munka, valamint a gyermeknevelés területén is – vagyis internetfüggő. A kutatásban résztvevők úgy érezték, hogy minden közösségi oldal erre hajt, de a Facebook a leghatékonyabb ezen a téren.

A kutatók szerint ez nem a klasszikus értelemben vett függés, mert nem úgy hat az agyra, ahogy például az alkoholizmus.

Az pedig nem világos, hogy azért alszanak-e rosszul a függők, mert sokat használják a Facebookot, vagy azért használják-e sokat, mert alapvetően nehezen alszanak. További kutatásra azonban nem volt lehetőségük, mert feloszlatták a csoportjukat.