Nyitókép: police.hu

Meghosszabbították a Deák téri késelés gyanúsítottjainak letartóztatását

Infostart
2020. június 25. 11:26
Feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének vagy elrejtőznének.

A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal meghosszabbította annak a három férfinak a letartóztatását, akiket a Deák téren elkövetett emberölés kapcsán gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék közölte: a megalapozott gyanú szerint a három férfi május 22-én hajnalban összeverekedett egy másik társasággal a Deák téren. Az összetűzés során az egyik gyanúsított több alkalommal megszúrt egy férfit, akit – miután az a földre került – egy másik gyanúsított többször fejbe is rúgott. A harmadik férfi a társai cselekményét a jelenlétével biztosította.

Ezt követően a késelő egy, a helyszínről távozó férfi után ment és őt is megszúrta. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette.

A késeléssel gyanúsított férfi cselekménye bizonyítottság esetén több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének, míg a másik két terhelt cselekménye csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megállapítására lehet alkalmas. Az előbbi tíztől húsz évig terjedő – vagy életfogytig tartó – míg az utóbbi három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A letartóztatás elrendelése óta az eljárás tárgyát képező bűncselekmény tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A nyomozás folyamatban van, a továbbiakban többek között szakértői vélemények beszerzése, az eljárásban ez idáig ismeretlenül maradt személyek azonosítása és a gyanúsítottak folytatólagos kihallgatása várható.

A gyanúsítottak egzisztenciális és személyi körülményei rendezetlenek: állandó, bejelentett munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeznek, ketten kábítószerfogyasztók. Az emberöléssel gyanúsított férfi állandó bejelentett lakcímén nem tartózkodott, más ellene folyamatban lévő büntetőeljárásokban – ismeretlen helyen való tartózkodása miatt – személykörözést, illetve elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. A másik két férfi lakhatási körülményei is bizonytalanok: egyikük nem rendelkezik érvényes lakóhellyel, egy ellenük korábban indult nyomozás adatai alapján pedig – miután a szüleik kirakták őket a lakásukból – egy VI. kerületi albérletbe költöztek, ahol egyikük 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a főbérlőnek. A gyanúsítás szerinti bűncselkemény elkövetése után valamennyien elmenekültek a helyszínről.

Mindezekre és a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt várható büntetés nagyságára figyelemmel továbbra is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének vagy elrejtőznének.

A bíróság a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat továbbra is csak a letartóztatás fenntartásával látta biztosíthatónak.

A végzés nem végleges – közölték.