Nyitókép: Pixabay

Felépült a törvényszékről pisztollyal kisétáló elítélt

Infostart
2019. március 8. 15:12
Bekamerázott magánzárkában kezdte meg börtönbüntetését Sz. Károly, aki akár élete végéig is rácsok mögött maradhat.

Felépült és már el is hagyta a tököli rabkórházat a Fővárosi Törvényszékről egy őr pisztolyával pár hete kisétált elítélt, Sz. Károly, akit menekülése közben lőttek meg az egyenruhások - derül ki a Blikk cikkéből. Ismert, öt lövés érte, de egyik sem ért létfontosságú szervet.

A kórházból magánzárkába helyezték át a 35 éves túszejtőt, ahol 0-24 órás kamerás őrizetben van, és mivel igen sok bűncselekményt megvalósított, a lap szerint nem kizárt, hogy akár élete végéig is rácsok mögött maradhat.

A lap azt is írta még, a tárgyalást vezető bíró megnyomta a pánikgombot, így a kapunál álló egyik őr a tárgyalóteremhez rohant, aminek ajtajában összetalálkozott az elítélttel, aki azonnal az ő fejéhez fogta a pisztolyt, így távoztak együtt és kezdődött az Újpalotáig tartó autós üldözés. Sz. Károly először egy arra járó autóba szállt be, aminek sofőrjét arra kényszerítette, hogy menjenek, amerre mondja. A Szentmihályi úti dugóban kiszállt a kocsiból, és bár megpróbált egy Mercedesbe átülni, annak sofőrje megakadályozta ebben, ekkor érték a lövések.

Az csak később derült ki, hogy nem volt golyó a szökött elítélt fegyverében.