Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Megszólalt a sofőr, akit túszul ejtett a szökött rab

Infostart
2019. február 20. 07:33
Csak parkolni akart, egy perccel később pedig már nem volt számára menekvés.

A Nissan túszul ejtett 63 éves sofőrje a Ripostnak beszélt arról, hogy nézett farkasszemet a Fővárosi Törgényszék Markó utcai épületéből múlt pénteken megszökött rabbal.

A férfi elmondta, hogy szokás szerint parkoló helyet keresett, amikor egyszer csak szembe találta magát Sz. Károllyal. Nem volt számára menekvés, először csak a szélvédőjén keresztül nézett farkasszemet a fegyverrel, majd utána már a kocsiban is rászegezte a rab a pisztolyt, amit a bíróságon egy felügyelőtől vett el a férfi.

Lassan haladtak, útközben igyekezett nyugtatni a férfit, aki elmesélte neki, hogy most ítélték el 11 év börtönbüntetésre, de neki semmi kedve hozzá. A fegyverével eközben végig hadonászott. Rá is szólt a sofőr, mire a rab bocsánatot kért.

Azzal nyugtattam, hogy amíg itt vagyok mellette, amíg itt vagyunk együtt, addig nem fognak lőni

- mondta a drámai pillanatokat felidézve a férfi.

A hajsza végül a Szentmihályi úton ért véget, amikor a rendőrök beérték és több lövéssel leterítették a megszökött rabot, aki életveszélyes állapotban kerrült kórházba.