Megdönthetetlen bizonyítékok szólhatnak a soroksági gyilkosság gyanúsítottja ellen

Infostart
2018. szeptember 19. 13:00
A soroksári ügyben gyanúsított férfi elvette a megfojtott nő mobilját, és amikor pár héttel később betörés miatt rács mögé került, a telefont is le kellett adnia. A perdöntő bizonyíték így ott volt a börtönben letétben.

Öt év telt el a soroksári gyilkosság óta, és a kihasználható jogorvoslati lehetőségek miatt akár újabb évek telhetnek el a végleges lezárásáig. A hvg.hu forrásai szerint gyakorlatilag megdönthetetlen bizonyítékok szólnak a más bűnügyniatt most is jogerős börtönbüntetését töltő gyanúsított ellen. A kocogni induló Gyurik Krisztina megölésével gyanúsított férfi ugyanis

úgy került be öt évvel ezelőtt betörések miatt a sopronkőhidai börtönbe, hogy nála volt a megerőszakolt és megfojtott nő telefonja.

A szokásos protokoll szerint – a férfi többi tárgyával együtt – letétbe került a készülék. Miután a korábban Soroksár környékén hajléktalanként élő férfi a profilja alapján a nyomozók látóterébe került, lefoglalták a Sopronkőhidai Fegyházban tőle letétbe vett dolgokat.

A férfi DNS-e is egyezik a gyilkosság helyszínén talált genetikai nyomokkal,

a rendőrség szerint pedig gyakorlatilag semmi esély nincs arra, hogy valaki más is hasonló genetikai profillal a helyszínen lehetett – mondta Petőfi Attila vezérőrnagy még a szeptember 8-án tartott, nyomozás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

A gyanúsított a rendőröknek azt állította, látta, ahogy egy férfi bántalmaz egy nőt, és megállt segíteni, megütötte a támadót, közben ő maga is megsérült, így maradhatott a helyszínen a DNS-e.

A bizonyítékok azonban ennek a történetnek ellentmondanak.

A férfi DNS-e ugyanis olyan helyekről vett mintákkal egyezik, ami alapján nehezen elképzelhető, hogy bárki más is jelen volt, illetve hogy csak „védelmezni” akarta Krisztinát. A rendőrség bűnügyi szakértői a megerőszakolt, majd megfojtott nő nyakában talált véres kötéldarabon, Krisztina testén és lábán több helyen is olyan vér-, nyál- és ondómintát azonosítottak, ami megfelel a férfi genetikai profiljának.

A hvg.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint több mint 100 ezer forintba kerül egy teljes körű genetikai vizsgálat, és ezt megfelelően adminisztrálni is kell.

Az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett soroksári emberölés bűntettének gyanúsítottja magas, kifejezetten nagydarab férfi. Budapesten született, asztalosnak tanult, korábban Soroksáron élt, a gyilkosság után hagyta el azt a környéket. A 36 éves Kardosné Gyurik Krisztina megölésének ügyére a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel, egy ideig a férjére is gyanakodhattak, többször kihallgatták. A vizsgálódást nehezítette, hogy véletlenül rákerült egy DNS a holttestre.