Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Quaestor-botrány: hozzácsaptak még 2,2 milliárdot

Infostart
2018. szeptember 5. 10:59
Egy újabb 2,2 milliárd forintos sikkasztás ügyét a bíróság egyesítette az alapeljárással. Idén még ötven tárgyalási nap lesz.

A Quaestor-cégcsoport alapügyének tárgyalása kibővül az ügyészség jú­nius elején benyújtott újabb vádiratának tárgyalásával a Fővárosi Törvényszéken. Az alapügyben eddig több mint száz tárgyalási napot tartottak, és december 21-ig újabb ötven tárgyalási napot tűzött ki az eljáró tanács - írja a Magyar Idők.

Hétfőn az új büntetőeljárásról szóló törvény értelmében kizártak az ügyből három olyan védőt, akik a nyomozás során kihallgatott tanúkat segítették, ami az új törvény értelmében összeférhetetlen, így kizáró ok a tárgyalásról. Egy védő tudomásul vette a döntést, ketten fellebbeztek ellene, így a Fővárosi Ítélőtábla hozza meg majd a jogerős döntést.

Az ítélőtábla döntését követően a bonyolult pénzügyi és informatikai kérdéseket felvető ügyben a bizonyítási eljárás az ügyészség által idén júniusban benyújtott újabb vádiratban szintén érintett vádlottak, így Tarsoly Csabának, a cégcsoport alapítójának és vezetőjének, a vád szerinti bűnszervezet vezetőjének kihallgatásával, a későbbiekben pedig tanúkihallgatásokkal és szakértői meghallgatással folytatódik.

A Quaestor-ügyben mint alapügyben már szereplő vádlottak közül összesen nyolc személy ellen nyújtotta be vádiratát a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt. Ennek a vádiratnak a lényege szerint Tarsoly Csaba és társai a 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak az eltulajdonítása volt.