Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Újrakezdik Lovasi András ügyét

Infostart
2021. május 6. 10:39
Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozása miatt emeltek vádat ellene, miután 2019-ben összeütközött egy rendőrautóval.

A rendőrautóban ülő két ember közül az egyik súlyosan megsérült - épp ez vezet most perújításhoz. Februárban ugyanis úgy tűnt, pont kerül az ügy végére, miután az énekes lemondott a tárgyalásról és elfogadta a büntetést (225 ezer forint megfizetése; vezetéstől való eltiltás egy évig), most azonban az orvosszakértő véleménye alapján - mely szerint a rendőrautóban ülő férfi maradandó fogyatékosságot szenvedett - az ügyészség perújítási kérelmet adott be, amelyet a törvényszék el is fogadott - írta a Blikk.

Lovasi ügyvédje, Borbély Zoltán szerint ezzel érvényesült a papírforma. Hozzátette: „az ügyészi indítvány csak nagyobb pénzbüntetését kiszabását indítványozta. Az ügy további kimenetele nem Andráson, hanem az orvosszakértői véleményeken múlik majd. Ügyfelem és jómagam is bízunk abban, hogy a sértett állapota még javulhat a későbbiekben".

Megjegyezte: „Sajnálatos, hogy a felek nem egyezhettek korábban, ugyanis András szeretett volna jóvátételt fizetni a sértettnek még azon felül, hogy ilyen esetben a biztosító is rendezi a kárt a sértett felé.”