Nyitókép: Lovasi András énekel a Budapest Bár koncertjén a pécsi E78-ban 2019. március 22-én. MTI/Sóki Tamás

Lovasi András megszólalt: így karambolozott a rendőrautóval

Infostart
2019. március 29. 18:45
Közösségi oldalán adott tájékoztatást Lovasi András a szerdai közúti balesetről, amelynek részese volt.

Mint írja: szerda délután a Vígszínházba tartott, a csütörtöki dupla lemezbemutató koncertjének főpróbájára.

A Dózsa György úton a Damjanich utcai kereszteződésénél történt a baleset.

Mint azóta tudomásomra jutott, ez közismerten balesetveszélyes helyszín - közli Lovasi.

A történet így folytatódik: a kereszteződésben sajnos összeütköztem egy nekem jobb oldalról kihajtó szolgálati autóval, amelyben ketten ültek: a férfi sofőr és hölgy utasa. Az utas szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, a sofőrnek viszont sajnos eltörött a kulcscsontja, 3 foga pedig kitört.

Lovasi András nem tér ki arra, hogy az ütközés kinek a hibájából történt, azt ugyanis a folyamatban lévő hatósági vizsgálat hivatott eldönteni.

A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg - írja.

Amit viszont sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy nyilvánosan is kifejezzem együttérzésemet a sérült családapával szemben, akinek gyógyulása hónapokat fog igénybe venni, amely idő alatt mind neki, mind családjának egy nehezebb időszak következik - áll a közleményben.

A művész telefonon beszélt a sérülttel és felajánlotta segítségét ezen időszakra. A közeljövőben személyesen is találkozni fognak.