Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Surányi György: megpróbáltak beszervezni, de ellenálltam

Infostart
2026. november 5. 09:08
Az MNB egykori elnökének neve mágnesszalagon tűnik fel, a kommunista szolgálatok Otto fedőnéven tartották nyilván. A közgazdász megdöbbent, hogy ő is szerepel az ügynökaktákban, mivel sosem volt a hálózat része, 6-os kartonja sincs.

A szerdán nyilvánosságra hozott, úgynevezett ügynökakták adathordozói, így a 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagok számos ismert aktív és egykori politikus és közszereplő neve és adatai szerepelnek, így Surányi György közgazdászé, egykori jegybankelnöké is.

A 24.hu megkereste a volt jegybankelnököt ezzel kapcsolatban. Surányi György azt mondta, megdöbbenéssel értesült róla, hogy a neve felkerült a hálózati személyek listájára, mert – mint fogalmazott – egyetlen percig sem volt részese a hálózatnak.

„Nem véletlen, hogy nincs 6-os karton, és egyetlen operatív jelentés vagy munkadosszié sem kerülhetett elő, amely egyébként az általam most először hallott »Otto« fedőnéven keletkezett volna. Semmilyen információt nem szolgáltattam ki a politikai rendőrségnek. Semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, ami az állításommal ellentétes lenne.

Semmilyen saját kézzel írt vagy aláírt dokumentum nem létezhet, mert nincs.

Az én esetemben egyetlen felhasznált vagy iktatott információ, jelentés vagy feljegyzés sem található a 04-es kód alatt” – jelentette ki a közgazdász.

Az MNB egykori elnöke szerint a neve legfeljebb egy sikertelen beszervezési kísérlet miatt kerülhetett a listába. Az időpontot és a helyszínt is valószínűsíti: 1986 nyara, amikor felvették a Világbank munkatársának Washingtonba. Mint mondta, ekkor kísérelték meg a beszervezését, de ő azonnal megtagadta azt, annak ellenére, hogy megfenyegették, megakadályozzák számára az amerikai pozíció betöltését.

Surányi György hozzátette, a beszervezési nyilatkozat aláírásának elutasítása után azonnal tájékoztatta akkori főnökét, Hagelmayer Istvánt, hogy a segítségét kérje.

Surányi szerint Hagelmayer is felháborodott az eseten, és azonnal felhívta a BM egyik magasrangú munkatársát, akit „emelt hangon kért” arra, hogy fejezzék be a beszervezési kísérleteket és a nyomásgyakorlást. „Ezt követően leszálltak rólam” – teszi hozzá Surányi.

A közgazdász azt is elmondta a lapnak, hogy sosem tagadta a beszervezési kísérletet, egyúttal azzal a kéréssel fordult az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához, hogy a neve mellett tüntessék fel az általa leírt, „a beszervezést egyértelműen cáfoló tényeket” is.