Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Gaudi-Nagy Tamás visszaszólt Magyar Péternek

Infostart
2026. május 21. 08:10
Gaudi-Nagy Tamás szerint „súlyos szövegértelmezési problémái” vannak Magyar Péternek. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök keddi bejegyzésére szóló reakciója elérte a kényszerítés fogalmát. Emlékeztette arra a kormányfőt, hogy csütörtökön fontos tárgyalás lesz Szlovákiában.

A keddi üzenetet követően ismét Magyar Pétert szólította meg a kegyelmi üggyel kapcsolatban Gaudi-Nagy Tamás. Az ügyvéd fenntartja a miniszterelnökkel kapcsolatos akkori álláspontját. A bejegyzés alatt hozzászólásban tűnt fel a kormányfő, aki ezt írta:

„Csodálatos. Akkor ügyvéd úr ezek szerint felhatalmazza a kormányt, hogy nyilvánosságra hozza a kegyelmi dossziéban lévő esetlegesen ön által jegyzett dokumentumot? Igen, vagy nem?” – tette fel a kérdést Magyar Péter.

A komment az ügyvéd szerint elérte a kényszerítés fogalmát. Szerda esti bejegyzésében hozzátette, a miniszterelnöknek végzett jogászként „súlyos szövegértelmezési problémái” vannak, és nem javasolja neki az „ügyvédellenes hergelés” folytatását. Ellenben azt igen, hogy a kormányzással foglalkozzon.

„Mivel pedig idén január elején te is ott voltál velem, Budaházy Györggyel, Schiffer Andrással és sokakkal együtt a máig hatályos magyarellenes, népirtó Benes-dekrétumok ellen a szlovák nagykövetség előtti tiltakozó tüntetésen, tedd meg a magyar kormányfőtől elvárható lépéseket a hét dunaszerdahelyi magyar értelmiségi ellen képtelen vádak alapján indított, a felvidéki magyarság megfélemlítését célzó koncepciós »emlékmű« büntetőper miatt. Ebben a perben tegnap sorsdöntő tárgyalás volt a Besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon. Jelzem: ekkor tartottad éppen az ügyvédellenes kirohanásodtól kísért kegyelmi ügyes sajtótájékoztatódat” – idézi szavait az Index.

Az ügyvéd kifejtette, hogy az ügyben csütörtökön lesz ítélethirdetés, amire invitált a külföldön tartózkodó Magyar Pétert.