A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a napirendi pontok között szerepel a 2013-ban alkotott taxirendelet módosítása is. Az előterjesztés szerint a fővárosi önkormányzat saját hatáskörben is változtatna egyes szabályokon, így például szigorítanák a kártyás fizetésnél a kedvezményezett megjelölését, utasoldali applikáció fejlesztését írnák elő, a BKK-nak hozzáférést biztosítanának a rendelt utakról, részletesebb nyilvántartás készülne a taxisokról és a kocsijaikról, kötelező lenne feltüntetni a taxisofőr nevét, vagy a taxizás befejezése után kötelezővé tennék az autók „sárgátlanítását”, hogy ezzel is megelőzzék a visszaélési lehetőségeket.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója az InfoRádióban azt mondta, túl sok a taxis Budapesten, ami minőségi és megélhetési probléma, és a taxis érdekképviseletekkel és más szereplőkkel egyeztetve úgy látják, hogy ezekkel a lépésekkel tisztítani lehet a taxispiacot, az utasok pedig nagyobb biztonságban lesznek. „Néhány olyan módosításra teszünk javaslatot, amit magunk is meg tudunk tenni fővárosi szinten, ez növeli az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget, több ponton pedig javasoljuk a kormánynak, hogy rendeletet vagy törvényt módosítson annak érdekében, hogy minél biztonságosabb és jobb minőségű legyen a taxiszolgáltatás” – mondta a főigazgató.
Ennek részeként a főváros többek között azt javasolja, hogy vezessenek be szigorúbb alkalmassági feltételeket a taxisofőröknél, szigorítsák a taxik műszaki ellenőrzését, a taxiellenőröket minősítsék közfeladatot ellátó személynek, vezessenek be hatékonyabb szankciókat, legyen egységes bizonylatolási kötelezettség, és tegye lehetővé kép- és hangfelvétel készítésének lehetőségét a taxigépjárművekben.
A taxisok viszont úgy vélik, a hosszas egyeztetés után épp a legfontosabb kéréseik nem kerültek be az előterjesztésbe, emiatt a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerdára tüntetést is szervez. Kiss Ádám elnök az InfoRádióban elmondta, egyszerre demonstrálnak a Városház utcában és a Hősök terén is, és a két helyszín között folyamatosan vonulnak majd a taxisok. Az okok között azt említette, hogy olyan javaslat kerül most a közgyűlés elé, amelynek tartalmáról nem egyeztettek, míg a taxisok követelési mind kimaradtak belőle.
„Elegünk van abból, hogy nem veszik figyelembe azt, amit a taxisok szeretnének: a létszámstopot és a tarifát.
Ez a kettő, ami a legfontosabb jelenleg a taxisoknak, de minden mást fontosabbnak tartanak” – mondta Kiss Ádám. Mint kifejtette, a taxisok számát 6000-6500 között limitálnák, mert az érdekképviselet szerint ennyi taxis az átlagos időszakban ki tudja szolgálni Budapestet, ellenkező esetben túlkínálat lép fel a piacon.
A tarifával kapcsolatban azt fájlalják a taxisok, hogy két-három éve változatlan, miközben az infláció megugrott. Kiss Ádám kiemelte, hogy ráadásul a taxisokat terheli a gépjármű fenntartásának az emelkedő költsége is.
„Csaknem 40 százalékot számoltunk ki a három év alatt. Mi nem szeretnénk hirtelen ekkora drasztikus emelést, azt kértük, hogy 20-30 százalékot emeljenek, akár két részletben is, viszont ennyi a minimum. És minden évben szeretnénk ezt az infláció függvényében újratárgyalni” – mondta az elnök.
Jelenleg Budapesten a taxikban egységesen 1100 forint az alapdíj, 440 forint a kilométerdíj és 110 forint a percdíj, az érdekvédők ezt most 1500, 560, illetve 150 forintra emelnék,
mert ekkora mértékű kiigazítás legalább részben kompenzálná a kiadásaik növekedését.
Kiss Ádám elmondta, óriási az elégedetlenség a taxisok körében, ezért szerinte jóval többen lesznek ott a szerdai demonstráción, mint a januári tüntetésen, amikor 500-800 taxis vett részt az akcióban.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke is arról beszélt az InfoRádióban, hogy több javaslatuk sem került be a főváros tervezetébe. „Sok hűhó, semmiért. Nagyjából így tudnám összefoglalni ennek a tartalmát, hiszen azokat a kéréseket, komoly szakmai igényeket, amiket megfogalmaztak a taxisok saját maguk, illetve az utasok védelmében és érdekében, lesöpörték” – vélekedett.
Aggályosnak tartja többek között azt, hogy a fuvarszervezők a fuvarok adatait kötelező érvénnyel átadják, szerinte ez adatvédelmi és jogi szempontból is kifogásolható, de méltánytalannak tartja a taxik „sárgátlanításának” az előírását is, mert ez jelentős kiadást jelent a szolgáltatásból a kocsit kivonó taxisoknak, és ezt nem kompenzálja a felajánlott 5-10 ezer forint drosztdíj-visszatérítés. Az elnök szintén súlyos tehernek tartaná a kamerák kötelező telepítését a taxikba, ráadásul szerinte ez is komoly adatkezelési kérdéseket vet fel.