Nyitókép: Vitézy Dávid

Vitézy Dávid: Karácsony Gergely elhallgatta a választói elől, hogy adósságba verheti magát a főváros

Infostart
2024. június 27. 14:23
A volt főpolgármester-jelölt szerint Karácsony Gergely már a kampányban tudta, hogy előnytelen Budapestnek a Lázár Jánossal kötött agglomerációs megállapodás.

Vitézy Dávid csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írja, Karácsony Gergely már a választási kampány alatt is tisztában volt azzal, hogy jelentős adósságba kerül a főváros az agglomerációs megállapodás miatt, de az LMP volt főpolgármester-jelöltje szerint ezt szándékosan elhallgatta a választói elől.

Vitézy Dávid úgy véli, a Fővárosi Önkormányzat olyan adósságspirálba keveredhet, amelyből – kormányzati támogatás és a szerződés újratárgyalása nélkül – nem biztos, hogy lesz kiút. Emlékeztetett, hogy a főpolgármester május 21-én, a Fővárosi Közgyűlés hatáskörét elvonva döntött a Budapesti Közlekedési Központ 50 milliárd forintos likviditási válságának kezeléséről. Azt írja, Karácsony Gergely a kampány hajrájában

„elhallgatta, letagadta a nyilvánosság előtt”, hogy az agglomerációs megállapodás pénzügyi problémákat okozhat, pedig „pontosan tudta, hogy mekkora a baj”.

Vitézy Dávid posztjában úgy fogalmaz, azzal, hogy az agglomerációból fél áron ingáznak az utasok, jelentős bevételkiesés keletkezik, amit viszont valakinek meg kell fizetni. Vitézy Dávid felidézte, hogy már januárban – amikor Karácsony Gergely és Lázár János megkötötték az agglomerációs szerződést – jelezte aggályait, de nem kapott érdemi reakciót, mert a legtöbben jónak látták, hogy olcsóbb lesz a közlekedés.

Vitézy Dávid azt írja, a tartozást a kamatokkal együtt jövő márciusban, az iparűzési adóbevételekből törlesztené vissza a főváros. Szerinte ez azt jelenti, hogy a 2025-ös év eleve 50 milliárdos mínusszal indul. A korábbi közlekedésért felelős államtitkár hozzáteszi: az árcsökkenéssel nem járt együtt utasszám-növekedés, így arra lehet következtetni, hogy komoly bevételkiesés keletkezhetett. Mint írja, ha az állam nem segít, és fenntartja az eddigi adóelvonásokat, akkor hosszú távon nagy problémák lehetnek.

„Azok az állítások, amelyek szerint a főváros jól járt, és nincs itt semmi látnivaló, valótlanok voltak, és ezt Karácsony Gergely a kampányban is pontosan tudta már, csak elhallgatta a nyilvánosság előtt” – közölte a BKK volt vezérigazgatója.