Nyitókép: Caisa Rasmussen

Itt a levél: a svéd miniszterelnök eljöhet Budapestre

Infostart
2024. január 25. 13:03
Nyilvánosságra került Ulf Kristersson levele, és arra reagált a magyar miniszterelnök sajtófőnöke is.

Mint ismert, Orbán Viktor kedden levélben hívta meg tárgyalni Ulf Kristerssont. Első körben Tobias Billström külügyminiszter reagált, közölve, hogy jelenleg nem lát okot erre, illetve Svédország reméli, hogy Magyarország a lehető leghamarabb ratifikálja a tagságát.

Később kiszivárgott a magyar miniszterelnök levelének tartalma, majd pedig kiderült, hogy a svéd miniszterelnök levélben válaszolt, és ennek a szövege is nyilvánosságra került. Ulf Kristersson azt írta: "Várom, hogy egy mindkettőnk számára alkalmas időpontban Budapesten részletesebben is megvitassuk a két ország kapcsolatát és megerősítsük a két ország közötti bizalmat", majd felvetette, hogy magyar kollégájával a február 1-ei EU-csúcson is lesz alkalmuk egyeztetni.

"Egyetértek Önnel abban, hogy az országaink közötti intenzívebb politikai párbeszéd hasznos lenne" - fogalmazott a hvg.hu cikke szerint a svéd kormányfő, aki szerint számos ügyben édekelt Magyarország és Svédország is. Ide sorolta a Gripen repülőgépekről szóló együttműködést, az Európai Uniót és a közelgő magyar uniós elnökséget, valamint a NATO-t, amelynek kontextusában már szövetségesként hivatkozik a két országra.

A miniszterelnök sajtófőnöke a lap megkeresésére pozitív válaszként értékelte Kristersson levelét. Havasi Bertalannál arról érdeklődtek, várhatóan hol és mikor kerül sor a kétoldalú megbeszélésre és lehet-e arra számítani, hogy még januárban összeülnek a vezetők. A válasz szerint "minden megy a maga útján".