Nyitókép: Szigetváry Zsolt

L. Simon László elmondta, mi áll a menesztése hátterében

Infostart
2023. november 6. 12:57
Mint írta, Csák János miniszter hétfő reggel közölte vele, hogy felmenti a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotálta a gyermekvédelmi törvényt.

L. Simon László tudomásul vette a döntést, de nem tudja elfogadni - írta sajtónyilatkozatában a Facebookon. A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg - jelentette ki, idézve a minisztérium egy korábbi levelét: „Álláspontom szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merül fel (…)”.

Mint a volt főigazgató közölte, "a minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük és erről a fenntartót azonnal értesítettük. Négy gyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni" - jelentette ki.

L. Simon László azonnali hatályú felmentését közleményében Csák János kulturális és innovációs miniszter úgy indokolta, hogy a főigazgató "mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette."