Nyitókép: Facebook/Szentkirályi Alexandra

Kiemelték egy különleges magyar repülő roncsait a Balatonból - galéria

Infostart
2023. október 26. 15:42
Egyes részeit már korábban a szárazföldre vitték.

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette.

A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre. A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte - közölte.

Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója elmondta: 1941 júniusában Magyarország megkapta a jogot a legmodernebb haditechnika gyártására, így vált lehetővé a Balatonból kiemelt gép elkészítése is.

Beregszászi Sándor szakaszvezető, a gép pilótája 1944. július 2-án halt hősi halált az amerikaiakkal vívott harcban - tette hozzá.

Magó Károly elmondta, hogy

az első merüléseket a géproncshoz 2020-ban végezték, az első felszínre került roncselemeket 2021-ben mutatták be. A feltárás idén folytatódott.

A roncs mintegy öt méter mélyen volt, több eleme elrozsdásodott, az iszappal fedett elemei maradtak jobb állapotban - tette hozzá.

Csütörtökön a motor testének a szárnyhoz csatlakozó darabját emelték ki. A szakemberek tovább folytatják a terület átvizsgálását további elemek felkutatásának reményében.

Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta, hogy a magyar légierő óriási túlerővel szemben védte a hazát az amerikaiakkal szemben.

Jelentős erőforrást jelentett a magyar katonáknak, hogy a hazaszeretet mozgatta őket. Példát vehet minden magyar katona Beregszászi Sándor szakaszvezető helytállásáról, aki rendkívül fiatalon, mindössze 21 esztendősen adta életét a hazájáért - közölte.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást