Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Vendéglátók Ipartestülete: a balatoni vendég nem felejtett, a lábával fizetett

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. szeptember 26. 07:51
Kettősséget érzékelt az idei nyári szezonban Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, akit kérdeztünk a SZÉP-kártyákra vonatkozó, a turisztikai szezon közepén meghozott változtatások hatásairól is.

Szeptember végéhez közeledve a klasszikus nyári turisztikai időszaknak már vége, és már mérleget is lehet vonni. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint jól sikerült a szezon, "vannak, akik talpon tudtak maradni". Ezt a megjegyzést azért tette Kovács László, mert a koronavírus-járvány három és fél éve alatt a vendéglátóhelyek körülbelül nyolc százaléka kényszerült bezárni,

51 ezerről 47 ezer alá süllyedt a számuk.

A vidéki üdülőhelyeken jellemzően a nyári szezon az erős, míg a fővárosi vendéglátóhelyeken a későtavasz-koranyár és az ősz jelenti a főszezont.

"Idén azonban, főként az időjárás miatt, nagyon szélsőséges volt az üdülőhelyi vendéglátás forgalma. Az esős időszakokban nem volt elég vendég ahhoz, hogy minden üzlet tele legyen, de amikor jó idő volt és már lehettek volna, valamilyen oknál fogva – vagy féltek az emberek, vagy többen utaztak külföldre, mint az elmúlt években – akkor sem mindig volt olyan a vendégjárás" – fejtette ki a szakember.

Kovács László emlékeztetett: 2020-ban nem lehetett külföldre menni nyaralni, 2021-ben is csak kevesen mertek, és ebben a két évben nagyon nagy volt a terhelés a Balatonnál, nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat, ami felverte az árakat.

"Akik akkor ezzel egy kicsit visszaéltek – a vendég nem felejt és a lábával fizet –, azok nehezebb időszakot éltek meg most,

hogy már szabadon lehetett külföldre menni. Akik viszont megbízhatóan, jó minőségben, jó ár-érték arányban dolgoztak, azok nem panaszkodhattak" – értékelt, megjegyezve, hogy a szeptemberben is tapasztalható jó idő kitolta a szezont, és sokan még most is a Balatont választják a hétvégéken.

Beszélt arról is, hogy a hét eleji időszakokban már nem mentek olyan sokan vendéglátóhelyekre, de a hétvégéken sok helyen telt ház volt.

Nagy kérdésként lebegett a szakma előtt, hogy a SZÉP-kártyákra vonatkozó szabályozás augusztusi változtatása (augusztus 1-jétől nincsenek elkölthetőség szerint elkülönítve a pénzek, a teljes összegből lehet hideg élelmiszert is vásárolni december 31-ig) hogyan hat a szállás- és vendéglátóhelyek forgalmára. Kovács László szerint ezt egyelőre nem lehet megbecsülni, részben mert még épp csak véget ért a nyári főszezon, részben pedig mert az intézkedéssel egyidejűleg a SZÉP-kártyákra tölthető összeget is megnövelte a kormány 200 ezer forinttal. Szerinte az év végén lehet majd elemezni a hatásokat, de persze a vendéglátósoknak is minden fillérre szükségük van a bevételi oldalon.

"A kereslet szerkezete változik. Az emberek sokkal meggondoltabban, óvatosabban költenek a minket körülvevő sok bizonytalanság közepette. Ugyanakkor a SZÉP-kártya nagyon kedvező a vendéglátósoknak, ha a munkáltatók tesznek rá pénzt. Vagyis a cégektől függ, milyen lesz a SZÉP-kártyás költés volumene. Remélem, nem lesz jelentős visszaesés a vendéglátós forgalomban" – fejtette ki a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vendéglátás nyári forgalom - Kovács László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást