Nyitókép: Facebook/Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere

Az önkormányzat nem támogatja, mégis vidámpark épülhet Rákosmentén

Infostart
2023. augusztus 22. 09:34
A beruházás egy helyi vállalkozó nagy álma, aki nem adja fel terveit, tájékoztatása szerint az építkezés jelenleg is zajlik.

Egy XVII. kerületi vállalkozó, Szabó József még tavasszal jelentette be, hogy a saját birtokán akarja megépíteni a világ egyik legnagyobb vidámparkját. Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere kezdetben még támogatta az ötletet, de bizonyos feltételekhez kötötte a beruházás elindítását. A politikus azt az álláspontot képviselte, hogy a vidámpark építésének csak szabályozási terv beszerzésével és a szükséges engedélyekkel, önkormányzati jóváhagyással lehet nekilátni. A vállalkozó most arról tájékoztatta az Indexet, hogy elindultak a munkálatok.

Nyilatkozatában kiemelte, hogy a céljai nem változtak, nagyon eltökélt és

akkor is megvalósul a projekt, ha az önkormányzat végül nem támogatja azt.

Szabó József korábban egy fogadóórán vázolta elképzeléseit a polgármesternek. Akkor abban maradtak, hogy a konkrét lépések előtt még több felmerülő kérdést is tisztázni kell. Abban egyetértettek a felek, hogy a rákosmenteiek érdeke az első.

A vállalkozó arról tájékoztatta a lapot, hogy az érintett területen

a mintegy 150 méter hosszú nagyvasúti pályával párhuzamosan a tervek szerint a kis liliputi vasúti pálya is megépül.

Szabó József tájékoztatása szerint az önkormányzattal való egyeztetések megrekedtek, nem vezettek eredményre a tárgyalások. „Ezért úgy döntöttem, hogy a vidámpark a jövőben

mindenki számára ingyenes lesz”

– jelentette ki a vállalkozó.

Korábban még arról beszélt tervei ismertetésekor, hogy mindössze 4999 forintért minden eszköz használható lesz a vidámparkban, melynek területén még bográcsozni is lehet majd.

Szabó József eddig mintegy 150-200 millió forintot költött a rákosmenti vidámparkra, és további 60 millió forintot biztosít még a közeljövőben nagy álma megvalósítására. Számításai szerint a XVII. kerületi projekt végösszege elérheti akár az egymilliárd forintot is.

Az egyik olvasó azt írta az ügyet érintve az Indexnek: nagyon szomorú, hogy külföldre kell járni hullámvasutazni. Mint fogalmazott, ez a legjobb szórakozások egyike és a világon szinte mindenhol van hullámvasút vagy vidámpark, csak Magyarországon nincs.

Szabó József korábban azt is bejelentette, hogy adott esetben a megszűnt Budapesti Vidám Park nevének használatára is igényt tartana, amely 2013 őszén zárta be kapuit a vendégek előtt. Később azt ígérték, hogy lesz majd egy Holnemvolt Park, de utóbbit is bezárták, hogy elkészülhessen Persányi Miklós terve: a budapesti Biodóm.