Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Így reagált az ellenzék Varga Judit lemondásának hírére

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2023. június 28. 16:26
Az ellenzék szerint az igazságügyi miniszter azért lesz európai képviselő, mert belebukott abba, hogy korábbi helyettese, Völner Pál a gyanú szerint éveken át több millió forint kenőpénzt fogadott el a végrehajtói kar elnökétől.

A Demokratikus Koalíció szerint az igazságügyi miniszter belebukott a Völner-ügybe és a Pegasus-botrányba, ezért a Fidesz most kimenekíti őt Brüsszelbe. A Gyurcsány Ferenc vezette párt régóta követeli Varga Judit lemondását. Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője még februárban a következőket nyilatkozta: „Egyre mélyebben van a Fidesz a Völner-ügyben, aminek szálai az Orbán-kormányban egyre magasabbra érnek. A Demokratikus Koalíció választ vár az Orbán-kormánytól és a Fidesztől arra, hogy kik azok a további kormánytagok és fideszes képviselők, akik az ismert neveken kívül még érintettek lehetnek a Völner-ügyben. Kik akarhattak még hasznot húzni a magyar emberek kétségbeejtő anyagi helyzetéből, a kilakoltatásokból a saját végrehajtói kinevezésével? A Demokratikus Koalíció szerint a magyar embereknek joga van tudni, hogy milyen magasra érnek a végrehajtói korrupció szálai. Sem a kormány, sem a Fidesz nem hallgathat tovább a korrupciós botrányban, hiszen a nyilvánosságra került tanúvallomásokból az is kiderült, hogy lényegében az Igazságügyi Minisztériumból irányíthatták a végrehajtói korrupciót” – nyilatkozta még februárban Kálmán Olga, a párt országgyűlési képviselője.

Az MSZP a Facebook-oldalán reagált a hírre, úgy fogalmazva, hogy Varga Judit „önként” lemond, mielőtt utolérné a Völner–Schadl-ügy. Ha a távozása hozzájárul ahhoz, hogy az uniós pénzek megérkezzenek Magyarországra, akkor mindenképpen üdvözlendő, mert a miniszterasszonyt személyes felelősség terheli az uniós pénzek visszatartásért – írják a szocialisták.

A Párbeszéd társelnöke és országgyűlési képviselője, Tordai Bence is azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a tárcavezető szerinte nem önként mondott le, és csak azért távozik, mert kormánytagként utolérni a Völner–Schadl–Rogán-ügy.

A Mi Hazánk és az LMP is bukásként értékeli Varga Judit lemondását. Utóbbi közleménye szerint Tuzson Bence nem lesz jó igazságügyi miniszter, mert a kormányzati propagandagyártás egyik fontos embere.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így reagált az ellenzék Varga Judit lemondásának hírére
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást