Nyitókép: Bahart

Közeledik a flotta a Balatonhoz - légi fotók

Infostart
2023. június 23. 20:52
A rendszerváltás óta most először kerülnek vadonatúj kompok és katamaránok a Balatonra - de még hónapok kellenek ahhoz, hogy közlekedni kezdhessenek.

Pénteken érik el a Balatonhoz vezető Sió-csatornát a Balatoni Hajózási Zrt. vadonatúj személyszállító hajói, amelyek szerdán indultak Komáromból. A két új komp a Szántód és Tihany nevet kapja, a két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven fog forgalomba állni.

A hajók érkezése kifejezetten nagy innovációs mérföldkövet jelent a balatoni hajózásban - írta közleményében a Bahart. 40 éve, a rendszerváltás óta nem történt ilyen léptékű fejlesztés, hiszen 1978-81 között szerezte be a Bahart a jelenleg is használt 3 katamaránját és a kompok átlagos életkora is 50-60 év közé tehető.

Bahart
Bahart
Bahart
Bahart

A modern technológiával felszerelt négy új hajó mind a turizmusban, mind a helyi közlekedésben fontos szerepet kap: a turisták számára minőségibb vendégélményt, a helyi lakosoknak pedig sűrűbb átkelést biztosítanak majd a révek között. A 45 méter hosszú és 11 méter széles új kompok mintegy 24 gépjárművet, 30 kerékpárt, és 120 utast képesek egyszerre szállítani. Az eddigi legnagyobb utas és jármű befogadó-képességgel rendelkező hajók így hozzájárulnak ahhoz is, hogy csökkenjen a Balaton körül a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás.

A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok 350 utast vihetnek egy időben a partok között. Emellett további 35 kerékpár szállítására is alkalmasak, ami lényegesen meghaladja a jelenlegi hajók kapacitását. Megrendelésükkor ez fontos szempont volt, hiszen évről-évre nő a biciklis átkelések száma. A katamaránok a kiemelt útvonalakon közlekednek majd, ahol így sűrűbb menetrend alakítható ki a 2024-es hajózási szezontól kezdődően.

Az új hajókat szállító konvoj a komáromi hajógyárból indult el a Dunán, Komárom és a Sió torkolata között 272 kilométert tett meg, csütörtök nap végén érkezett meg a keselyűsi zsiliphez, majd a mai nap folyamán jelenleg is zajlik átzsilipelésük a Sió csatornára. A további 121 kilométeres útvonalra a kezdeti 7 hajóból álló flotta kibővült, a Balatonról és a Dunáról további munkahajók érkeztek a szállítás segítése érdekében. A szállításban közreműködő közel 20 hajó koordinációja, rendkívül komoly logisztikai feladatot jelent a szakemberek számára.

A flottához időközben csatlakoznak a Sió csatornán történő szállításban közreműködő dunai hajók. A konvoj megbontása után a hajók átzsilipelnek a Sió csatornára és onnan folytatják 121 kilométeres útjukat a Balaton felé. A csatornán az új hajók már egyesével, vontató és tolóhajók segítségével fognak tovább haladni, mely összességében közel 20 hajóból álló flottát jelent.

Mivel a hajókat a szállítás miatt részlegesen szét kellett szerelni, a forgalomba állás előtt, még több hónapos szerelési munkák várhatók a Balatonra érkezésük után.