Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kiss Ambrus: nem akarunk mindenből pénzt csinálni, nehogy zsibvásárrá váljon Budapest

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. május 10. 16:25
A fővárosnak az elmúlt három évben 1,8 milliárd forint bevétele volt a BKV felületein elhelyezett reklámokból, de nem akarnak zsibvásárt csinálni Budapestből. Így reagált Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes arra a sajtóhírre, hogy akár 6-7 milliárd forintot is veszíthet a főváros a reklámtender kiírásának elhúzódása miatt.

Budapest csődközeli helyzetben van, miközben milliárdoktól esik az elhibázott BKV-reklámtender miatt – ezt a bírálatot már többször, legutóbb pár hete – is megfogalmazta a fővárosi Fidesz. Sajtóhírek szerint az elmúlt években akár 6-7 milliárd forint bevétele is lehetett volna Budapestnek ebből a forrásból.

Az általános főpolgármester szerint azonban a fenti érvelés nem állja meg a helyét. Kiss Ambrus az InfoRádiónak nyilatkozva emlékeztetett, jelenleg is vannak reklámok a BKV felületein, amiből az elmúlt három évben 1,8 milliárd forint bevétele származott a fővárosnak. Mindenből azonban nem kívánnak pénzt csinálni, nehogy zsibvásárrá váljon a város, és ne túlzott reklámszennyezésben kelljen a budapestieknek közlekedniük – fogalmazott a politikus.

A reklámtender kiírását ráadásul más is késlelteti. Kiss Ambrus elmondása szerint a Fővárosi Önkormányzat továbbra is egy nagy fokú buszcserében gondolkodik EU-s forrásokból, az ilyen járművek viszont a fenntartási időszakban nem lehetnek reklámhordozók. Vagyis részben ezzel is magyarázható, hogy miért várnak azzal, hogy milyen új reklámtendert írjanak ki.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: a fővárosi Fidesz által nehezményezett reklámtender – amit végül nem kötöttek meg a konkrét nyertessel – 2011-ben került kiírásra és csak 2019-re lett volna eredménye, ha az új városvezetés nem állítja meg a folyamatot. „De ebben van egy érdemi vita, amit le kell folytatnunk, akkor is, ha emiatt látszólag pénztől esik el a BKV.” Kiss Ambrus úgy véli, egyébként sem ezért alulfinanszírozott a közösségi közlekedés.

A főpolgármester-helyettes szerint jogszabályi változások várhatók az óriásplakátok és gigaposzterek kapcsán, így annak végleges tartalmát is meg szeretnék ismerni. Valamint a villanyoszlopok reklámfelületeinek értékesítése jelenleg is zajlik, a piac ez iránt mutatott aktivitása szintén iránymutató lehet a közlekedési vállalat reklámhelyei kapcsán – tette hozzá.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor lehet majd kiírni a BKV reklámtenderét, de Kiss Ambrus szerint az így várható bevétel sem lenne arányban azzal az összeggel, amelyre a fővárosnak szüksége lenne.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiss Ambrus: mindenből nem akarunk pénzt csinálni, hogy zsibvásárrá váljon Budapest
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást