Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Mráz Ágoston Sámuel: Márki-Zay Péter országos politikai karrierje véget ért

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2022. április 5. 06:00
Kétharmados többséget hozott az április 3-ai országgyűlési választás a Fidesz–KDNP-nek. A kormányerők várhatóan 135 mandátumot szereznek, az Egységben Magyarországért 56 mandátummal kell, hogy beérje, a Mi Hazánk 7 fős frakciót alakíthat és lesz egy német kisebbségi szószóló is a parlamentben. A Nézőpont Intézet vezetője elemezte az eredményeket.

Mráz Ágoston Sámuel egyetértett azzal, hogy a vasárnapi választás elemzői olvasata a siker és a kudarc. Szerinte már csak azért is „botorság” ezt megkérdőjelezni, hiszen senki sem számított ilyen mértékű kormánypárti sikerre, illetve az ellenzéki összefogás részéről ekkora vereségére.

A számokat nézve az is egyértelműen körvonalazódik, hogy a 4-8-12 évvel ezelőtti Fidesz-tábor megvan, sőt, az eredmények láttán valamelyest erősödött is, miután az eddigi 133 után most 135 parlamenti mandátumra számíthatnak a kormányerők. A Nézőpont Intézet vezetője emlékeztetett, 2018-ban 91 választókerületben győzött a Fidesz–KDNP, amik közül most is viszonylag sokat meg tudott őrizni (várhatóan 88-at), „de az összkép így is elég egyértelmű”.

Kettészakadt az ország

Vidéken szinte mindent vitt a kormányoldal, míg Budapesten továbbra is egyértelmű az ellenzéki fölény, itt csak két választókerületben áll győzelemre a Fidesz–KDNP jelöltje. Ennek alapján a szakértő úgy véli, nem túl bátor az a tézis, hogy a választási földrajz szerint „kettészakadt” az ország. Vagyis megfogalmazása szerint az ellenzéki összefogás mögötti politika gondolat kizárólag a fővárosban működött, hiszen ott növelni tudták a nyertes mandátumaik számát. „Talán túlságosan is a fővárosi politika, és politikai erőviszonyokból alakult ki az a modell, ahogyan a 2022-es választásnak nekifutottak” – magyarázta.

Ami a korábban hagyományosan Fidesz-támogatottságú, de most a kormányoldal számára elveszni látszó budai választókerületeket illeti, a Nézőpont Intézet vezetője azt mondta: már a 2018-as eredményekből is látható volt, hogy az 50 százalékos támogatottsága nincs meg ezekben a jobboldalnak. Korainak tartja ennek mély elemzését, de egészen valószínűnek tartja, hogy a társadalmi szerkezetváltás, a jólét és ezáltal az értékrendek alakulása szerepet játszik benne. Viszont Pest megye, amiről szintén az volt az előzetes vélekedés, hogy a baloldali közös lista számára elhódítható, most úgy tűnik, hogy egytől egyik a Fidesz győzelmét hozták – fűzte hozzá.

Az úgynevezett „csatatér” körzetek között talán első helyen említhető Hódmezővásárhely, ahol az ellenzék miniszterelnök-jelöltje csúnyán alulmaradt Lázár Jánossal szemben. 99 százalékos feldolgozottságnál: a Fidesz jelöltje 52,37, míg a város polgármestere 39,58 százalékon áll. Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, azzal hogy Márki-Zay Péter nem tudott egyéniben mandátumot szerezni, az országos politikai karrierje véget ért. Hiszen egy verségből következhetett volna, hogy politikai tőkét kovácsol, és egy országos mozgalom élére áll, de

ez az eredmény annyira gyengének tekinthető, mind helyben, mind az országos politika színterén, hogy ha meg is próbálja, kudarcra van ítélve jelenleg a mozgalma

– mondta. „Nem maradt egyetlen barátja sem, amit jól szimbolizált, hogy a színpadra a családjával volt kénytelen a választási estén felállni. Még a hagyományos követői sem voltak ott, akik a kampányban láthatóan vele szimpatizálva fáradoztak mellette” – fogalmazott.

Közben elhangzottak markáns nyilatkozatok: Jakab Péter, a Jobbik elnöke azt mondta, meg kell tartani a hatpárti együttműködést, de hozzátette, hogy Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket. Gyurcsány Ferenc DK-elnök pedig úgy fogalmazott, „a hajó vezetését nem a legjobb kapitányra bízták”. Mráz Ágoston Sámuel mindezt úgy kommentálta: a törésvonal eddig is létezett a miniszterelnök-jelölt és a hatpárti ellenzéki koalíció között, de most egyértelműen be is következett a törés. Nagy kérdésnek tartja, hogy a hatpárti koalíció megmarad-e? Megjegyezte azt is, hogy az összefogás egyik legnagyobb vesztese a Jobbik, miközben a belőlük kivált Mi Hazánk Mozgalom sikere azt mutatja számukra, hogy lehetett volna más út. De az is tisztázásra vár a hatpárti összefogás szempontjából, hogy az LMP-frakció létre jöhet-e – mutatott rá a Nézőpont Intézet vezetője.

Az említett Mi Hazák várhatóan 7 fős frakciót alakíthat, miután az országos listákra leadott szavazatok 6,17 százalékát kapták (98,95 százalékos feldolgozottságnál). A szakértő szerint, mivel a Fidesz tovább erősödött, nem túl bátor kijelentés, hogy a mozgalom nem a kormányoldaltól vett el szavazatot, hanem nagy valószínűséggel a 2018-as Jobbik tábor egy részét, nagyjából harmadát tudta megszólítani.

Gyurcsány Ferenc győzelme

A Nézőpont Intézet vezetője a közszolgálati televízió választási műsorában – az eredmények ismerete előtt – úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció mindenképp nyertes lehet a vasárnap éjszakának. Mráz Ágoston Sámuel érdeklődésünkre továbbra is fenntartotta álláspontját, mert mint mondta: a 2018-as DK-frakció 9 fős volt, a mostani – az előzetes számok alapján – 16 főnél állhat meg, azaz majdnem duplázni tudott. „Mindez a hatalmas ellenzéki vereség mellett relatív győzelemnek számít a DK szempontjából, az összes többi párt szomorú lehet, a Momentumot leszámítva, amely 0-ról 11 mandátumot szerzett” – fejtette ki.

Válságok és a népszavazás

A leendő kormánynak, bár erős felhatalmazással, de válságot kell majd kezelni – gondolva itt az energiaválságra, az elszabaduló inflációra, az ukrajnai háborúra vagy a pandémia utáni gondok kezelésére. A politikai szakértő ezzel kapcsolatban – utalva a gazdasági nehézségekre, a migrációs hullámra, továbbá a koronavírusra – elmondta, hogy a Fidesz–KDNP-kormányoknak permanensen válságokat kellett kezelnie 2010-től, ami meglátása szerint fontos szerepet játszhatott a mostani választási sikerükben is, miszerint a tapasztalat jelentősége megnőtt, és a választók azt láthatták, hogy az elmúlt évtized összességében az emelkedő életszínvonalról szólt, és ezért „nem akartak kísérletezni egy döntéshozatali képességében bizonytalan, összeforrottságában gyenge” ellenzéki koalícióval. Tehát a válságokban is az a kérdés, hogy egy politikai erő, ha a kormányzati felhatalmazást megkapja, akkor megteszi-e – a választók szemével nézve – az összes lehetséges és szükséges döntést – emelte ki.

Az országgyűlési választások mellett megtartott, a kormány által kezdeményezett népszavazás várhatóan viszont nem lesz érvényes. Mráz Ágoston Sámuel szerint a népszavazás politikai értelemben sikeres volt, mert a Fidesz-tábornál többen szavaztak a kormánnyal egyetértően, de közjogi értelemben valóban nem eredményes, hiszen az érvényességi küszöböt messze nem érte el. A kétharmados többség viszont lehetővé teszi, hogy ami a népszavazásban megfogalmazódott – ha nem is szó szerint –, ha szükségesnek találtatik, akkor alkotmányos védelmet kapjon – jegyezte meg a Nézőpont Intézet vezetője emlékeztetve, hogy a legutóbbi Nemzeti Konzultációban erre vonatkozólag volt is kérdés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mráz Ágoston Sámuel: Márki-Zay Péter országos politikai karrierje véget ért
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást