Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Egymilliárd forintba is kerülhet a januári metróbaleset

Infostart
2022. február 10. 16:01
A számlát a BKV állja, mert a balesetet emberi mulasztás okozta, és erre nem terjed ki a biztosítás.

A pontos összeg felmérése még nem kezdődött meg, mivel a rendőrségi vizsgálat idejére az esetben érintett szerelvényeket elzárták. Ezért jelenleg csak szakértői becslések születtek, de az biztosnak látszik, hogy a teljes kár meg fogja haladni az 500 millió forintot, viszont jó eséllyel nem lépi át az egymilliárdos küszöböt – írja a vg.hu.

A lap értesülései szerint a pillanatnyi állás alapján az sem zárható ki, hogy az összetört metrókocsik között lesz olyan, amely „gazdasági totálkáros”, ezért a javítás helyett olcsóbb egy újat beszereznie a BKV-nak. A balesetben megsérült mindkét szerelvényt kivonták a forgalomból, a közlekedésbe való visszatérésük ideje egyelőre bizonytalan.

A baleset helyszínén a pálya is súlyosan megrongálódott. Ennek javítása időközben javarészt megtörtént, de nem minden elemében. Így például a járművezetők által használt vasjárdák még hiányoznak, emiatt most fordítóbrigádok végzik a vonatok irányba állítását Kőbánya-Kispestnél.

A végső számla tehát még kérdéses, ám az egyértelműen eldőlt, hogy azt a BKV-nak kell állnia. A biztosító ugyanis nem fizet, mivel a baleset emberi mulasztásból következett be. Erre pedig nem terjed ki a fővárosi tömegközlekedési vállalat szerződése.

  • A végállomásnál lévő három vágány egyikén január 21-én éjjel egy metróvezető előzetes engedély kérése nélkül kikapcsolta az Automatikus Vonatirányítási Rendszert, és kézi vezérlésre váltott, ráadásul a tilos jelzés ellenére indult meg.
  • A mellette lévő vágányon az ottani szerelvény közben zöld lámpát kapott, és mert a két vágány néhány tíz méteren belül keresztezi egymást, a metróvonatok egymásba ütköztek.

A BKV a lap szerint az eset után több óvintézkedést is azonnal bevezetett, így például hangjelzés nélkül már nem hagyhatók el a kihúzóvágányok, illetve amelyik metróvezető engedély nélkül függeszti fel az AVR-t, azt azonnal elbocsátják. Az utasítás betartását maximálisan ellenőrzik, a feketedobozok adatait is lekérik.