Nyitókép: Magyarország Kormánya/Facebook

Galgóczi Ágnes: készen állunk az 5-11 évesek oltásának megszervezésére

Infostart
2021. november 25. 14:53
A Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője sikeresnek értékelte a kampány első három napját, ami során 388 ezren éltek az oltás lehetőségével.

Az oltási akcióhét első három napján 388 ezren vették fel a védőoltást, közülük 48 ezren az első, 319 ezren harmadik oltásért keresték fel az oltópontokat – közölte csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a kormány hivatalos közösségi oldalára feltölött videóban.

Galgóczi Ágnes úgy fogalmazott: nagy siker az oltási hét, és ezzel a sikerrel életeket menthetünk meg.

Emlékeztetett, hogy az oltás hatékonysága az idő múlásával csökken, ezért mindenkinek nagyon fontos, aki már alapimmunizálásban részesült, hogy elmenjen a harmadik oltásért, hogy ezáltal ismét 80-90 százalékos védettséget nyerjen. Aki még nem kapta meg az alapimmunizálását, tehát az első- vagy második oltását, és az oltási akcióhéten részt vesz az oltási kampányban, szó szerint az életét mentheti meg – hangsúlyozta.

Az NNK járványügyi osztályvezetője hozzátette: hétfőtől vasárnapig reggel 7 és este 7 között várják az oltást felvenni szándékozókat a kórházi oltópontokon regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

A szakember kitért arra, hogy a kormány várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását az 5-11 éves korosztály olthatóságáról, és Magyarország készen áll arra, hogy elkezdődjön az oltási program ebben a korosztályban is.

Elegendő vakcina áll rendelkezésre,

Magyarország a gyerekeknek külön lekötött oltóanyagot.

„Az oltás az egyetlen hatékony fegyver a járvány megfékezésére” – zárta szavait.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!