Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Eladná a Városházát a főváros? Karácsony Gergely cáfol

Infostart
2021. november 4. 10:00
Az Index szerint „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket”. A főpolgármester reagált.

Vevőt keres a Városháza hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére a főváros vezetése – állítja az Index. Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált: nem született ilyen döntés.

A lap szerint

„a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket

a főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlanának eladása érdekében”.

Az ingatlanról azt írják, a Városház utca, a Gerglóczy utca, a Károly körút és a Bárczy István utca által határolt, a 24357-es helyrajzi számon fekvő, mintegy negyvenezer négyzetméteres telek Budapest egyik legértékesebb ingatlana. Majd felidézik, hogy Karácsony Gergely két éve megválasztott főpolgármesternek több ötlete is volt az ingatlannal kapcsolatban.

Korábban a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy szeretné az épületet megnyitni a budapestiek előtt, mert elfogadhatatlan, hogy ennek az értékes területnek a nagy része parkolóként működjön. Egyelőre nem történt előrelépés az ígért közpark létrehozásával kapcsolatban.

Karácsony Gergely a cikkre éles hangon reagált a Facebookon. Azt állította, hogy a cikk reggeli megjelenése előtt húsz perccel kértek reakciót a Városházától.

„A cikkből persze kiderül, hogy a szerző tényállítása mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében »a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök« megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. (...) A cikk szerzője összekeverte a NER-t és a Fővárosi Önkormányzatot: mifelénk nem üzleti körök határozzák meg a vagyongazdálkodási döntéseket. A Fővárosi Önkormányzat a Városháza ingatlanegyüttesével kapcsolatban számos döntést hozott a közelmúltban, így a Merlin Színház épületének felújításáról és a Városháza Park tervpályázatának kiírásáról.

Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.”