Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gyárfás Tamás álláspontját erősíti két újabb tanúvallomás

Infostart
2021. október 1. 10:09
Born Ádám és Székely Ferenc meghallgatásával folytatódott a Gyárfás–Portik-per a Fővárosi Törvényszéken. A tanúk a vád alapját jelentő Nap-kelte című reggeli televíziós magazin miatti háborúról tettek vallomást, amik Gyárfás Tamás álláspontját erősítették, miszerint a Fenyő János és közte dúló harc számára sikeresen zárult, nem volt oka megöletni a vállalkozót.

A vád alapját jelentő Nap-kelte körüli üzleti vita részleteivel folytatódott csütörtökön a bizonyítási eljárás a Fenyő János meggyilkolása miatt indult perben a Fővárosi Törvényszéken. Fenyő János, a Vico Rt. elnök-vezérigazgatója és Gyárfás Tamás között ez váltotta ki az ellentétet – idézi fel a Magyar Nemzet. Fenyő János meg akarta szerezni az MTV reggeli műsorát, amelyért 1989 óta Gyárfás Tamás és a Székely Ferenc alapító-főszerkesztő vezérelte Nap TV-s csapat dolgozott.

Póta Péter bíró elsőként Born Ádámot hallgatta meg, akit Székely Ferenc – mint az MTV ügyvezető alelnöke – a Nap TV-vel kötött szerződésben foglaltakkal szemben, az egyetértési jog figyelembevétele nélkül jelölt ki 1996. november 12-én a Nap-kelte főszerkesztőjének. Az MTV új elnöke 1996. október 1-jétől Peták István lett, aki a vitát látva úgy döntött, hogy 1997. január 1-jétől az készítheti teljes joggal a Nap-kelte műsorát, akinek a szerződésben foglaltak szerint a Magyar Kereskedelmi Kamara Választott Bírósága igazat ad. A hatóság a Nap TV Kft. mellett döntött.

A második tanú, Székely Ferenc 1989-től mindaddig, amíg 1994 augusztusáig át nem ment az MTV-be, a Nap-kelte alapító főszerkesztőjeként dolgozott. Az ő döntésének eredményeként jöhetett létre 1994. november 1-jén a Stáb TV, amely az MTV által folyósított pénzből a Nap-kelte alkotóit, szerkesztőit, műsorvezetőit, riportereit fizette. A választott bíróság döntését követően Peták István elnök 1997. január 1-jei hatállyal felmondta az MTV szerződését a Stáb TV Rt.-vel és Born Ádám főszerkesztővel – teszi hozzá a lap.

Székely Ferenc a korábbi vallomásában, majd tanúvallomásában is kijelentette, a Fenyő–Gyárfás-vita ezzel lezárult. Azt még Born Ádám is elmondta, hogy

Fenyő János a Nap-kelte című műsort „elengedte”.

A vallomások szerint a vitákból Gyárfás Tamás került ki győztesen, hiszen a kaposvári ügyben felmentették, az úszószövetség elnökének újraválasztották, a Nap-kelte szerkesztésének jogát pedig a Nap TV Kft. visszakapta. A választott bíróság döntése után, 1996. október 11-től Gyárfás Tamás nyugodtan végezhette munkáját.

Ennek ellenére Fenyő Jánost 1998. február 11-én a Margit utcában agyonlőtte Jozef Rohác. Gyárfás Tamást azzal vádolják, hogy a megöletésével ő bízta meg Portik Tamást, amit az olajmaffiózó el is intézett neki. Portik Tamást perújításban vádolták meg azzal, hogy megbízást adott a gyilkosságra, az ügyét egyesítették a Gyárfás Tamás ellen indult perrel.