Nyitókép: Facebook

Orbán Viktor: 3,5 millió oltásnál nyithatnak a teraszok, a felső tagozatosok otthon maradnak

Infostart
2021. április 14. 16:03
A kormányfő szerda délután a Facebookon tett bejelentést az újabb járványügyi könnyítésekről. A középiskolások és a felső tagozatosok május 10-ig digitális oktatásban vesznek részt.

Kedden a Facebookon rövid animáció formájában jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Magyarországon immár megvan a hárommilliomodik ember, aki megkapta legalább az első koronavírus-védőoltását

A szerda délután véget ért kormányülést követően ült a kormányfő kamerák mögé a Karmelitában, és a következőket mondta: örömmel látja, hogy elérte az ország a 3 millió oltást, emiatt sokaknak köszönetet mondott, az oltóktól, a vakcinát beszerzőktől a raktárosokig, sofőrökig, akik a vakcinák célba juttatásában segítettek.

"Gyorsan haladunk az oltással, Európában talán a legjobban.

A következő héten szerda-csütörtökön elérhetjük a 3,5 millió beoltottat, akkor kinyithatnak a teraszok. Ezzel visszakapjuk a régi életünk egy darabját"

– jelentette be. Hozzátette, a teraszdíjat eltörli a kormány.

Az iskolákkal kapcsolatban is bejelentést tett. Az április 19-i iskolanyitás szabályait megváltoztatták:

csak az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán lesz nyitás,

a felsősök és a gimnazisták otthon maradnak, folytatódik a digitális oktatás május 10-ig.

A kormány azt is megállapította, hogy felerősödtek a vakcinák elleni politikai támadások, beindult az oltásellenes és elbizonytalanító kommunikáció, ezért a miniszterelnök azt kérte, senki ne hallgasson az elbizonytalanító hangokra, mert az oltás életet menthet.

"Arra kérem önöket, hogy a felkínált vakcinát fogadják el, és oltassák be magukat" – mondta Orbán Viktor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!